back to top
KezdőlapFormula 1Allison elárulta, a Mercedes hogyan küzd a költségsapka ellen

Allison elárulta, a Mercedes hogyan küzd a költségsapka ellen

-

A címvédő alakulat technikai igazgatója, James Allison felfedte, hogyan áll neki a költségszabályzásnak a Mercedes csapata.

Az F1-es csapatok 145 millió dollárnál állhatnak meg idén, így a nagy költekezőknek – Mercedes, Ferrari, Red Bull – vissza kell fogniuk magukat. A McLaren mellett már a németeknek is kész stratégiájuk van arra, hogyan küzdjék le ezt az akadályt.

„Talán a legnagyobb fegyver, amivel nekimehetünk a pénzügyi korlátozásoknak, hogy a lehető leggyorsabb autóval kezdjük a szezont. Mert egy ilyen autót könnyebb lesz gyorsnak tartani a szezon során.” – magyarázta Allison.

„Ez a hozzáállás azt is jelenti, hogy ki kell találnunk, hogyan tegyük az alkatrészeket még strapabíróbbá, és hogyan gyártsuk őket olcsóbban. Biztosítanunk kell azonban, hogy így is ugyanaz a teljesítményt képesek nyújtani, mint előtte. És mindezt egy kisebb költségvetéssel.”

„Nagy kihívás, és az autó építése csak egy kis része. Azután működtetnünk is kell, egy egész szezont végigcsinálnunk olyan bizonytalanságok közepette, mint hányszor fogunk ütközni, milyen megbízhatóak az alkatrészek, erre pedig ugyanúgy áldozni kell.”

Allison kiemelte, az új aerodinamikai szabályokhoz való alkalmazkodás is részét képezik az idei feladatnak.

„Főleg arra koncentráltunk az elmúlt hetekben-hónapokban, hogy megvizsgáljuk, hogyan változnak az áramlatok az autó körül. A hiányzó teljesítményt kell pótolnunk, amikor először versenyzünk majd az új szabályokkal.”