back to top
Kezdőlape-MobilityNyck de Vries nyerte a Formula E első éjszakai versenyét

Nyck de Vries nyerte a Formula E első éjszakai versenyét

-

A Mercedes versenyzője Nyck de Vries magabiztosan, pole pozícióbol rajtolva tudott nyerni a Formula E hetedik szezonjának nyitóversenyén Rijádban.

A holland fiatal a verseny előtt mindkét szabaedzést meg tudta nyerni, valamint a kvalifikáció első részében és a Super Poleban sem talált legyőzőre.

De Vries mellett a német gyártó ügyfélcsapatának versenyzője Edoardo Mortara végzett és a dobogó harmadik fokára a Jaguárnál versenyző Mitch Evansnek sikerült felkapaszkodnia.

A Mercedes holland pilótájának sikerült repülőrajtot vennie és már az első kört követően 1.2 másodperccel vezetett a többiek előtt. A többiek a rosszul rajtoló Pascal Wehrlein miatt maradtak le, aki egy hatalmas fékezés árán tudta csak megtartani a második helyét.

De Vries a verseny elején annyira nyomta neki, hogy túl sok energiát használt fel az akkumulátorából, ami miatt bajba is kerülhetett volna. Azonban a holland fiatalnak végül sikerült kezelnie a helyzetet és végül nem is használt fel több energiát a megengedettnél.

Eközben a Daniel Abt helyét átvevő René Rast felkapaszkodott a második helyre, miután a tizennyolcas kanyarban sikerült kifékeznie Wehrleint. A Porsche német pilótája ezt követően azonnal el is használta az első attack modeját, hogy visszatámadhasson.

Azonban az Audi pilóta a két biztonsági autós fázis ellenére sem jelentett komolyabb veszélyt de Vrisere, aki végül magabiztos előnnyel szerezte meg első győzelmét az elektromos szériában.

További pontszerzők: René Rast, Pascal Wehrlein, Oliver Rowland, Alexander Sims, Stoffel Vandoorne, Lucas di Grassi és Oliver Turvey.

A versenyt három pilóta nem tudta befejezni. A Jaugarhoz igazoló Sam Bird egy túlságosan optimista manőverrel vetett végett a saját és a Mahindránál versenyző Alex Lynn versenyének. Ezért kellett először pályára gurulnia a biztonsági autónak. A harmadik versenyző pedig Max Günther volt, aki az újraindítást követően nem sokkal vágta falhoz a BMW-jét, kiváltva ezzel a második biztonsági autós fázist.

A sorozat második versenyét a holnapi folyamán rendezik majd meg szintén Rijádban.