back to top
KezdőlapFormula 1A Williams több szponzorral is egyeztet

A Williams több szponzorral is egyeztet

-

A Williams idei autójának festése pénteken került napvilágra, ám nem úgy, ahogyan azt a csapat tervezte. Mindenesetre a dizájn jelentősen átalakult, viszont nem sok szponzort lehetett felfedezni a kocsin. Ezen próbálnak javítani a grove-iak, árulta el az új vezérigazgató, Jost Capito.

„Az új tulajdonosok és az új stratégiánk máris vonzó néhány partner számára, akik kapcsolatban vannak velünk és a tárgyalások előrehaladottak. Túl korai, hogy további részleteket áruljak el erről, de hamarosan lesznek bejelentések” – mondta el a Formula 1 News-nak.

A Williamst megkérdezték, a Rich Energy ott van-e azok között, akikkel tárgyalnak, ám ezt tagadták. Ez ugye azért merült fel, mert a hírhedt William Storey elmondása szerint az energiaitalosok bevásárolnák magukat egy Forma-1-es csapatba, ám még nem tudni, melyikbe.