back to top
KezdőlapTouring CarDTMKlien érkezik, és több veterán is marad a DTM-ben

Klien érkezik, és több veterán is marad a DTM-ben

-

Négy új pilótát jelentettek be a DTM-ben, köztük a Red Bull első, F1-be is eljutó junior pilótáját, Christian Klien személyében.

A bejelentéseket az Abt Sportsline kezdte, az Audi egyik gyári pilótáját és DTM-es veteránt Mike Rockenfellert, és a GT3-as kategóriában veteránnak számító Kelvin van der Lindét – a tavalyi kiírásban szereplő Sheldon bátyját – igazolták a 2021-es szezonra.

A dél-afrikai nem kis név a szakmában, 2017-ben a nürburgringi 24 órás után 2019-ben az ADAC GT Masters sorozatot is megnyerte – 2014 után másodjára.

Csapattársa, Rockenfeller talán nem szorul bemutatásra, Le Mans-i és Daytonai 24 órás győzelmei mellett 2013 már bajnok lett a DTM-ben is.

Talán az sem meglepetés, hogy a sorozat első emberének, Gerhard Bergernek az unokaöccse is talált magának ülést a sorozatban. Lucas Auer a Mercedes kivonulása után elment Japánba szerencsét próbálni a Red Bull kötelékében.

Tavaly azonban visszatért Németországba, és a BMW első győzelmét szerezte 2020-ban. Most újra Mercedesszel áll majd rajthoz, a Winward Motorsporttal. Mellette a garázs másik olalán szintén egy kipróbált GT3-as versenyző, a brit Philip Ellis lesz majd.

Még egy veterán-újonc csatlakozik a mezőnyhöz, Christian Klien személyében. Az osztrák 2010 végén mondott végleg búcsút az F1-nek, azóta hosszútávú és GT versenyeken állt rajthoz. Annak ellenére, hogy hosszú karrier van mögötte, ő sem versenyzett eddig a német túraautó bajnokságban.

Nem teljesít majd azonban teljes szezont, csak négy hétvégén – Lausitzring, Zolder, Nürburgring és Assen – lesz majd ott a mezőnyben. Emellett a GT Open sorozatban teljesít majd teljes évadot, és Nico Hülkenberg kollégája lesz a Servus TV-nél.

Az eddig bejelentett versenyzők és csapatok:

Pilóta Csapat Autó
?? Mike Rockenfeller
?? Abt Sportsline
Audi
R8 LMS Evo
?? Kelvin van der Linde
?? Nico Müller
?? Team Rosberg
?? Dev Gore
?? ROWE Racing
BMW
M6 GT3
?? Walkenhorst Motorsport
?? Liam Lawson
Ferrari
488 GT3 Evo 2020
?? Alex Albon/
?? Nick Cassidy
?? 2 Seas Motorsport
McLaren
720S GT3
?? Jenson Team Rocket RJN
?? Haupt Racing Team
Mercedes
AMG GT3 Evo
?? Lucas Auer
?? HTP Winward Motorsport
?? Philip Ellis
?? GruppeM
?? Christian Klien ?? JP Motorsport*

félkövér-gyári támogatás, *-a JP Motosport nem az Evo verzióval megy majd