back to top
KezdőlapFormula 1Két versenyző máris beolttatta magát Bahreinben

Két versenyző máris beolttatta magát Bahreinben

-

Két versenyző máris élt a lehetőséggel, és beolttatta magát COVID-19 elleni védőoltással.

Bahreinben kezdődött ma meg a szezon előtti teszt, és a szezonnyitó versenyt is Bahrein rendezi majd. A királyság pedig felajánlotta minden oda érkező, F1-ben dolgozónak, hogy ha szeretnék, beoltják őket.

Ezzel a lehetőséggel a mezőnyből Sergio Pérez és Carlos Sainz éltek először.

Az F1, mint szervezet nem kívánt élni a lehetőséggel, egyénileg azonban többen is úgy döntöttek, hogy élnek az opcióval.

Pérez és Sainz már meg is kapták az első dózist.

„Igen, kaptunk ilyen ajánlatot és én úgy döntöttem, hogy élek vele” – mondta Pérez a Motorsport.comnak. „Számomra, Mexikóban, nem tudom mikor lett volna lehetőség megkapni. Szóval szerinte jó dolog Bahrein részéről, hogy felajánlották ezt nekünk.”

„Ahogy Checo, én is kértem” – mondta Sainz. „Ez egy nagyszerű lehetőség és nyilvánvalóan hálás vagyok a bahreini koránynak, hogy felajánlották ezt megannyi embernek, akik körbeutazzák a világot és igen, örülök neki.”

Lando Norris például még nem döntötte el, hogy kér-e oltást.

„Ez nyilvánvalóan egy privát információ, amit mindenki csapaton belül és önmagával beszél meg” – mondta Norris. „Jelenleg én egészséges vagyok és maradok ahol vagyok.”

Hat versenyző van a mezőnyben, akinek már volt pozitív COVID-19 tesztje: Norris, Lewis Hamilton, Pérez, Lance Stroll, Charles Leclers és Pierre Gasly.