back to top
KezdőlapFormula 1Binotto: A Ferrari végsebessége már nem jelent hátrányt

Binotto: A Ferrari végsebessége már nem jelent hátrányt

-

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint idén már nem lesz hátrány a végsebesség, mivel ledolgozták a 2020-ban látott ebből származó hátrányukat.

A tavalyi szezon egy hatalmas mélyrepülés volt az olasz istálló számára, hiszen a második konstruktőri pozícióból egészen a hatodikig zuhantak. De nem csak ők, hanem a partnercsapataik is megszenvedték a 2020-as gyenge erőforrást.

Nem meglepő, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok időt és energiát fektettek az új motorba. Binotto a háromnapos teszt után úgy véli, ebből idén már nem lesz hátrányuk:

„Természetesen tudjuk, hogy hogyan teljesített az erőforrás a tesztpadon, de amikor végre az autóba kerül meg tudod nézni pályán is, illetve össze lehet hasonlítani a többiekkel.” – mondta Binotto a Motorsport.com-nak.

„Tavaly ugyanitt, Bahreinben a kvalifikáción nagyon lassúak voltunk az egyenesekben. Nem jutottunk be a Q3-ba se, és nagyon messze volt a pole.” – mondta.

„Most, ha az adatokat nézzük, azt gondolom, hogy az egyenesekben lévő tempónk rendben van. Nem látszik akkora hátrány, mint ami tavaly jellemző volt ránk.” – mondta az olasz szakember.