back to top
KezdőlapFormula 1Ezen a téren költötték el az F1 csapatai a fejlesztési lehetőségeiket

Ezen a téren költötték el az F1 csapatai a fejlesztési lehetőségeiket

-

Idén csak kevés téren változtathattak télen az F1-es csapatok. Kiderült, ki és hol használta el a két pontját.

Az eredetileg 2021-re tervezett nagyobb szabályváltozásokat eltolták, így az új évre nagyjából változatlan maradt a rendszer. Két pontnyi teret azonban így is engedtek a csapatoknak, hogy alkalmazkodni tudjanak az új aerodinamikai változásokhoz.

Sok alkatrészt egy az egyben kell átemelni a 2020-as autóról, az FIA azonban létrehozott egy listát, ami szerint be lehet vezetni az újításokat.

A kisebb változtatások (pl. DRS vagy boxutcai felszerelés) egy, míg a nagyobb alkatrészek két pont felhasználásával módosíthatóak.

Williams

Már egy helyen változtattak 2020-ban, de ezt nem hozták nyilvánosságra. Máshol pedig így nem is tudtak változtatni.

Haas

Már régóta kijelentették, nem fordítanak sok figyelmet az idei konstrukcióra, inkább 2022-re koncentrálnak. Ennek megfelelően nem változtattak sehol.

Alfa Romeo

Új első szárnnyal érkeztek meg Bahreinbe. „Úgy döntöttünk, két zsetont arra fordítunk, hogy átalakítsuk az autó orrát, így az orr és a pilótafülke formája is átalakult, főleg aerodinamikai szempontok miatt.” – ismertette Jan Monchaux, a csapat technikai igazgatója.

AlphaTauri

Mivel a kasztnival és a motorral elégedettek voltak, így a kisebbik Red Bullos csapat szintén az autó elejére koncentrált, új orral és első felfüggesztéssel.

Ferrari

Az elveszített leszorítóerő visszanyerése céljából az olaszok az autó hátulján alakítottak, erőátmenet és felfüggesztés terén.

Alpine

Bár pontosan nem közölték, pontosan mire költötték a zsetonjaikat, annyit elárultak, ők is a hátsó részre koncentráltak, az új aerodinamikai szabályok miatt.

Aston Martin

Tavaly a „rózsaszín Mercedes” botrány miatt kerültek a figyelem középpontjába a tavalyi F1-es teszteken, és idén is átvették a németek hátsó felfüggesztését egy kiskapunak köszönhetően. Egyébként pedig a pilóták „túlélő celláján” módosítottak.

McLaren

Nekik volt a legjobban megkötve a kezük, hiszen a Renault erőforrásairól váltottak Mercedesre. Azzal, hogy az új motort beleillesztették a kasztniba, el is használták a fejlesztési lehetőségeiket.

Red Bull

Ők sem közöltek semmi konkrétumot, tavalyi hátsó stabilitási gondjaik azonban a teszteken eltűntek, így könnyen lehet, ők is a hátsó felfüggesztés átdolgozása mellett döntöttek, hogy behozzák az elvesztett leszorítóerőt.

Mercedes

Az F1 címvédőinél James Allison csak sejtelmesen annyit közölt, nem teszik meg a szívességet, hogy hagynak időt az ellenfeleknek a másolásra, így ők sem árulták el, min dolgoztak. Szerinte idővel nyilvánvaló lesz, hol változtattak.