back to top
KezdőlapFormula 1Ricciardót "megviselte", hogy látta Bottas seggét

Ricciardót „megviselte”, hogy látta Bottas seggét

-

Az elmúlt hétvége a legtöbb Forma-1 rajongó számára azzal telt, hogy Drive To Survive maratont tartott. Sőt nem csak a rajongók, de az F1-es szereplők közül is sokan végig nézték a 2020-as szezonról készült sorozatot.

„Betegszabin vagyunk, hogy megnézzük a Drive To Survive-ot” – írta ki Twitterre az AlphaTauri. „Ne mondjátok el Franznak (Tost, csapatfőnök).”

„Az őszinteség a legjobb politika Günther számára… Ha még nem tudtátok volna 😀 ” – írta a Haas.

George Russell pedig önmagát hiányolta a sorozatból – ahogy mi is – pedig jelentős eleme volt a tavalyi szezonnak.

„Eljutsz a 10. részhez, és rájössz, hogy nem vagy benne” – írta Russell az alábbi képhez.

Daniel Ricciardóra pedig szemlátomást Valtteri Bottas volt a legnagyobb hatással. Az egyik epizódban Bottas szaunájában látható, és egy pillanatra feltűnik a képen a finn fehér hátsója. Ricciardo pedig nem tudott elmenni mellette szó nélkül.

„Gondolom nem én vagyok az első hozzászóló, de még mindig nem tudom, hogy mit is érzek az után, hogy láttam MINDENT Bottasból a DTS-ben” – írta Ricciardo.

Majd újabb Tweetet szentelt a témának:

„Azt hiszem megszületett BottASS (ass=fenék). A fenébe, de éretlenek vagyunk. Csak ajánlanék egy kis barnulást.”

Nem csak az ausztrálnak égett be a retinájába a jelenet, az internet már tele van mémekkel Bottas seggéről. 😀