back to top
KezdőlapFormula 1Räikkönen: Mick Schumacher nagyon az apjára emlékeztet engem

Räikkönen: Mick Schumacher nagyon az apjára emlékeztet engem

-

A Forma-1-ben versenyző Kimi Räikkönen elmondta, hogy Mick Schumacher az édesapjára, a hétszeres világbajnok Michael Schumacherre emlékezteti őt.

A 22 éves Ferrari junior Schumacher az idei szezonban fog majd bemutatkozni az autosport királykategóriájában, miután a tavalyi évben megnyerte a Formula 2-es bajnokságot a Prema csapatával.

Mick édesapja 1994-től 2006-ig és 2010-től 2012-ig volt tagja az F1-es mezőnynek és ezen idő alatt hét világbajnoki címet és kilencvenegy futamgyőzelmet szerzett meg. A finn Jégember – aki még versenyzett is az idősebb Schumacher ellen – pedig látja a hasonlóságot kettejük között.

„Érdekes lesz látni majd, hogy Mick miként fog teljesíteni,” – mondta Räikkönen. „Remélhetőleg egy jó autó lesz majd alatta, amivel bizonyíthatja rátermettségét.”

A finn azt is megjegyezte, hogy Mick megérdemelten jutott el a száguldó cirkuszba.

„Mick az apjára emlékeztet engem és rendkívül örülök annak, hogy nem csak a neve miatt, hanem az eredményei miatt sikerült eljutnia idáig.”

Mick Schumacher már vezethette a három napos bahreini teszten a Haas idei autóját és az ezen a héten esedékes szezonnyitón meg is mutathatja, hogy mire lesz képes azzal az autóval a Forma-1 mezőnyében.