back to top
KezdőlapFormula 1Mindenki vett pólót, de idén már csak a mezőny fele térdelt le

Mindenki vett pólót, de idén már csak a mezőny fele térdelt le

-

Tavaly a Forma-1 kapcsán nem csak a koronavírus járvány volt az, ami nagy port kavart, hanem az is, hogy Lewis Hamilton kezdeményezére az F1-ben is megjelent a „take a knee” akció, amit magyarul csak térdelésnek emlegetünk.

A térdelés egyfajta jelkép, mely Martin Luther Kingtől származik. A néhai aktivista, az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik vezetője is volt, akit végül meggyilkoltak. Legismertebb fotó róla az, amelyen féltérdre ereszkedve imádkozik, és amely mozdulat ma már a feketékkel való szolidaritás, a rasszizmus elítélésének jelképe.

Mint az ismert, a Forma-1-es mezőny minden egyes tagja egyetért abban, hogy a rasszizmus és mindenféle kirekesztő magatartás nem elfogadható. Abban azonban nem mindenki ért egyet, hogy véleményét térdelés formájában kellene a világ tudtára adnia.

Tavaly a mezőny a rajtok előtt End Racism feliratú pólót vett fel, és a 20-ból 14 versenyző térdelt is.

Idén némileg lazult ez a téma a Forma-1-ben, jobban mondva nem csak a feketékre éleződik ki a kampány. A mezőny nagy részén Bahreinben We Race As One feliratú póló volt, ami az F1 szlogenje, és arra utal, hogy a sport senkit nem diszkriminál nemzetiség, bőrszín, anyagi háttér, stb. alapján.

Hamilton most is más üzenetet választott, az ő pólóján azt lehetett olvasni, hogy Actions speaks louder than words, vagyis a tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak.

Vettel és Schumacher is mást viselt

Sebastian Vettel, Mick Schumacher
Fotó: Aston Martin F1 Team

„Különcködött” azonban a két német versenyző, Sebastian Vettel és Mick Schumacher is. Az ő pólójukon a következő szöveg szerepelt: Science is real, black lives matter, no human is illegal, love is love, woman’s rights are human rights, kindness is everything.
Magyarul: A tudomány valódi, a fekete élet számít, egyetlen ember sem törvénytelen, a szerelem az szerelem, a nők jogai emberi jogok, a kedvesség a minden.

A 20 fős mezőnyből idén 10 fő maradt állva: Valtteri Bottas, Nikita Mazepin, Charles Leclerc, Carlos Sainz, Kimi Raikkonen, Antonio Giovinazzi, Max Verstappen, Esteban Ocon, Yuki Tsunoda és Fernando Alonso.
Tehát térdelt: Sebastian Vettel, Lance Stroll, Lando Norris, Daniel Ricciardo, Nicholas Latifi, George Russell, Pierre Gasly, Mick Schumacher, Sergio Perez és Lewis Hamilton.