back to top
KezdőlapFormula 1Davidson: 10 másodperces büntetés is kaphatott volna Verstappen

Davidson: 10 másodperces büntetés is kaphatott volna Verstappen

-

Anthony Davidson kiderítette milyen büntetést kaphatott volna Max Verstappen, ha nem engedi vissza Lewis Hamiltont.

Ádáz küzdelem folyt a Bikák és a Mercedes között, ám végül a csillagosok és hétszeres világbajnokuk nevethetett a futam végén. Ugyanakkor a verseny után a fő témát a pályahatár, valamint annak betartása és levágása okozta.

Az 53. körben a holland pilóta megelőzte riválisát, ám azt a pályán kívül hajtott végre, így rászóltak, hogy adja vissza a pozíciót. A 4-es kanyarral kapcsolatban a versenyzők tudták, hogyha ott letérnek a kijelölt nyomvonalról, akkor az edzések és az időmérő esetében elveszik a körüket, míg a versenyen figyelmeztetésben részesítik őket, majd többszöri ismétlés után büntetést kaphatnak. Azonban a futamra való tekintettel, – legalábbis Hamilton szerint annak feléig – enyhítettek ezen, hiszen a másik nyomvonal pont ott csatlakozik az eredetileg használthoz. Ugyanakkor Michael Masi elmondta, hogy a pályán kívüli előzést nem fogják tolerálni.

Maguk a résztvevők sem érették pontosan azt, hogy mit szabad és mit nem, mivel például Hamilton 29-szer tette ezt meg a verseny elején, majd rászólt a Mercedes, hogy onnantól hagyjon fel ezzel. Verstappennek is megemlítették, hogy ki szabad ott szélesíteni a pályát, hiszen az ellenfél is csinálja, majd mikor végrehajtotta ezt, akkor azt mondták neki, hogy inkább mégse tegye.

Davidson, egykori versenyző, a Sky Sport jelenlegi szakértője utána kérdezett annak, hogy mi történt volna akkor, ha a 23 éves pilóta nem hallgat a csapatára és abban az ominózus pillanatban nem adja vissza a helyet a brit versenyzőnek:

,,Megkérdeztem a stewardokat arról, hogy mi lett volna az a büntetés amit Verstappen kapott volna ezért a kihágásért. 10 másodperccel szankcionálták volna őt.”