back to top
KezdőlapFormula 1A helyettes steward szerint Verstappen akár nyerhetett is volna

A helyettes steward szerint Verstappen akár nyerhetett is volna

-

Emanuele Pirro, aki helyettes stewardként vett részt a Bahreini Nagydíjon, úgy véli, hogy akár Max Verstappen is nyerhetett volna.

Kiélezett csata folyt az első futamon a Red Bull és a Mercedes között, és az 53. körben történt események még egy vitatható témát szolgáltattak az F1-es közösségnek. A holland pilóta ugyanis előzésre szánta el magát, ám a manőver végrehajtásakor kisodródott, így az ominózus 4-es kanyar határain túl került ellenfele elé. Az esetleges büntetés elkerülése végett az osztrák istálló úgy döntött, hogy inkább visszaadatják pilótájukkal a pozíciót. Verstappen viszont a fennmaradó időben már nem tudott előzni, így a győzelmet Lewis Hamilton szerezte meg.

A dolog pikantériáját az adja, hogy az említett kanyarban a hétszeres világbajnok 29-szer írta felül a pályahatárokat, majd ezután szóltak rá, hogy ne tegye mert figyelmeztetésben részesítették. A 4-es kanyarral kapcsolatban a versenyigazgató úgy határozott, hogy a szabadedzéseken és az időmérőn körelvétel jár annak, aki ott túl szalad, míg a futamon már nem voltak olyan szigorúak. Hamilton szerint a verseny felénél változtattak a megbeszélteken, míg Michael Masi kijelentette, hogy ilyen nem fordult elő.

A helyettes stewardként jelenlevő Pirro azonban így látta a helyzetet:

,,Hamilton egy kissé sokszor ment túl a pálya határain, így folyamatos előnyszerzésre tett szert. Ezért Michael Masi – aki egyedüliként szólhat ilyenkor a csapatoknak – figyelmeztette a Mercedest.” -nyilatkozta az olasz a Corriere dello Sportnak.

A Red Bull garázsában a fejtörést az okozta, hogy a hétvége korábbi szakaszain ezért a kihágásért még köridőket töröltek:

,,Nem értem hogy jutottunk el odáig, hogy ezt az emberek figyelmeztetés nélkül csinálhatják.” – szólt Verstappen.

Christian Horner egyet értett ezzel:

,,Frusztráló volt. Megkérdeztük arról a versenyigazgatóságot, hogy ha ez a helyzet, akkor csinálhatjuk-e mi is. Egy ilyen kemény csatában, egy ilyen pályán, két tized előnyre is szert lehet ezzel tenni. Nem mondhatod azt, hogy oké, használhatják ezt így a versenyen, de előzni ott már nem előzhetnek. Ennek Feketének vagy fehérnek kellett volna lennie és nem szürkének.”

Mikor a 23 éves pilóta elment a hétszeres világbajnok mellett, Masi azonnal szólt a Red Bullnak, hogy vissza kellene adniuk a pozíciót.

,,Max szerint is ez volt a helyes döntés. Már lassítani kezdett, mikor még csak az üzenet jött a versenyigazgatóságtól. Nem tudom, hogy mi történt volna akkor, ha nem engedjük vissza Hamiltont. Hamilton okos volt. Hagyta magát megelőzni, és így visszakapta a pozíciót. Ennek eredményeként Max (Verstappen) abroncsai – amik már így is kopottak voltak – felszedték a homokot is, így nem tudta már őt támadni.” – nyilatkozta Helmut Marko a Servus TV-nek.

A futam után viszont a holland mégsem volt olyan elégedett korábbi határozatával:

,,Inkább elsőként végeztem volna büntetéssel, mint így másodiknak. Én már csak ilyen vagyok. Nem kell mindenkinek egyet értenie ezzel.”

Pirro azonban felhívta arra a figyelmet, hogy Masi, csak javasolhatja azt, hogy a pilótának vissza kell adnia a pozíciót a büntetés elkerülése végett. Nincs ez kőbe vésve.

,,A versenyigazgató nem kényszeríthet semmire – csak javasolhat dolgokat. Verstappen visszaadta a helyet, így nem kellett tovább azzal az üggyel foglalkoznunk.”

Az olasz ex-versenyző szerint a maximum büntetés amit a holland kaphatott volna az öt másodperc (ez vetekszik Anthony Davidson jelentésével), így pedig akár a vezető hely megtartására is lett volna alkalma.

,,Ha Verstappen nem adta volna vissza a pozíciót, akkor az ilyenkor maximum adható 5 másodperces büntetést kapta volna meg.”

Luigi Mazzola a Ferrari tesztcsapatának korábbi vezetőjét is meglepte az, hogy így kezelte a Red Bull a helyzetet:

,,Ha én lettem volna a helyükben, kétszer is meggondoltam volna a döntést és kockáztattam volna. Azt adtam volna, amit Hamilton adott a versenyen. Arra számítottam, hogy a Red Bull ennél keményebben fog küzdeni. Talán azt hitték, hogy ezután Verstappen könnyedén megelőzi majd őt újra.” -nyilatkozta az olasz az Autosprintnek.