back to top
KezdőlapFormula 1Surer szerint Verstappen lehetett volna türelmesebb

Surer szerint Verstappen lehetett volna türelmesebb

-

A szezon első Forma-1-es versenye kétség kívül izgalmasabb volt annál, mint amihez az utóbbi időben hozzászoktunk, a vége pedig kimondottan drámaira sikerült.

Úgy tűnt, hogy Max Verstappentől nem lehet elvenni a győzelmet, de mégis sikerült. Az eset ugyan hangos visszhangot szült.

Néhány körrel a leintés előtt Verstappen visszaelőzte Lewis Hamiltont, ezt azonban pályaelhagyással sikerült elérnie, így aztán vissza is engedte maga elé a hétszeres világbajnokot, nehogy aztán büntetést kapjon. Azt gondolhatta ő és csapata is, hogy 2 kör elég lesz arra, hogy újra előzzön, de végül ez nem sikerült, így a futamgyőztes Hamilton lett.

A komplett autósport-világ felbolydult az eset kapcsán, ki egyik, ki másik oldalon állva. Ugyanis ahol Verstappen pályán kívül előzött, ott Hamilton korábban már számtalanszor eszközölt pályaelhagyást, és nem kapott érte büntetést. Így aztán kérdéses, hogy valóban büntetés járt-e volna érte a hollandnak, és jól tette, hogy visszaengedte a britet maga elé, vagy nem büntették volna meg érte, így ő fosztotta meg saját magát a győzelemtől?

„Ha egy előzési manőver csak azért tud megtörténni, mert elhagyod a pályát, akkor jogosulatlan előnyhöz jutsz” – mondta Marc Surer Motorsport-Total.com-nak.

Véleménye szerint Verstappennek türelmesebbnek kellett volna lennie, mert „nem előzhetsz meg kívülről olyasvalakit, mint Hamilton.”