back to top
KezdőlapFormula 1A Mercedes hibája elvette Bottastól még a második hely lehetőségét is

A Mercedes hibája elvette Bottastól még a második hely lehetőségét is

-

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas teljesen más jellegű futamot tudtak teljesíteni vasárnap. Míg a hétszeres világbajnok brit versenyző Max Verstappennel volt óriási küzdelemben a győzelemért, addig finn csapattársa jóval mögöttük a harmadik helyen zárt.

A verseny után Bottas elmondta, nem volt teljese elégedett azzal, ahogyan a csapat segítette őt. A finn úgy érzi a Mercedes rossz stratégiát választott számára, amivel azonnal kiesett a győzelemért való folyó harcból.

Lawrence Baretto írt egy értékelést, mindkét pilótáról az F1.com-ra:
„Valtteri Bottas megfutotta ugyan a leggyorsabb kört, de egy rossz kiállás – ami 10,9 másodpercébe került – a lehetséges második helyébe került. A finn egyébként jó tempót mutatott a verseny során, a keményeken folyamatosan gyorsabb volt Hamiltonnál, de a boxban elveszített időt már nem tudta visszahozni.”

Ellentétben Hamiltonnal, aki nagyon elégedett volt a Bahreini Nagydíjjal. A Mercedes elévágásos taktikája működött, így Verstappen elé tudták hozni a brit versenyzőt. Hamilton már nagyon küszködött a végén, de végül maga mögött tudta tartani a holland pilótát a verseny végéig:

„Ez egy olyan győzelem volt, amiért Hamilton tényleg megharcolt, ami megmagyarázza a verseny utáni kiugró örömöt. A hétszeres világbajnok tisztábann volt azzal, hogy a Mercedes sarkában van a kihívó, és nem volt túlzottan elégedett a Verstappen ellen elveszített időmérő után sem. De a versenyen az ő csapata taktikázott jól. – zárta Baretto.