back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc: A többi csapatnak nincsenek olyan szurkolói, mint a Tifosi

Leclerc: A többi csapatnak nincsenek olyan szurkolói, mint a Tifosi

-

Csak úgy, mint a 2020-as szezon, az idei sem lesz Charles Leclerc legsikeresebb szezonja a Ferrarival. A tavalyi szezon során csupán kétszer állhatott a dobogóra, annyiszor, mint ahány győzelmet arathatott 2019-ben, jó néhány dobogós helyezés mellett.

A Ferrari elkezdte a javulást, ugyanis mind Leclerc, mind pedig a Sebastian Vettel helyére igazoló Carlos Sainz a pontszerző helyek valamelyikén végeztek, ugyanakkor az is kijelenthető, hogy nem ez az év lesz az, amikor a csapat visszatér az élmezőnybe.

Leclercnek sokszor teszik fel azt a kérdést, hogy mégis miben különbözik csapata a Mercedeshez, vagy éppen a Red Bullhoz képest. A monacói pilóta szemszögéből nézve ez nem egy fekete-fehér, adatokon alapuló kérdéskör:

„Tudok egy olyan dolgot, ami a többi csapatnak sosem lesz, a Tifosi. Az a fajta szenvedély, amit a Ferrari kivált több millió rajongóból, az a többi csapatból mindig is hiányozni fog.”mondta Leclerc a Dlui Magazine-nek.

Leclerc azt is hozzátette, hogy mindig elöntik az érzelmek, amikor belegondol abba, hogy a maranelloi csapatban versenyezhet. Amikor még gyerekként a Monacói Nagydíjat nézte, már akkor is a vörös autókat figyelte:
„Igazából egy Ferrari szurkolónak születtem, anélkül, hogy tudtam volna róla. Szóval amikor felveszem a vörös overállt, nem csak büszke vagyok, hanem mindig elöntenek az érzelmek is.” – zárta a monacói.