Amikor a Forma-1 nagyságairól beszélgetünk, sokszor egy személyes véleménnyel is vegyül az értékelés, de Alain Prost úgy véli, hogy az ő teljesítménye alulértékelt. A négyszeres világbajnok 51 győzelmet szerzett, és kétség sem fér hozzá, hogy egyike a királykategória legnagyobb tehetségeinek. Amikor azonban a legendákról vitáznak, Prost úgy érzi, hogy gyakran alábecsülik őt, állítja a Le Figarónak:
„40 éve folyamatosan azt kérdezik tőlem, hogy ki a legjobb versenyző! Erre soha nem feleltem, mivel csodálkoznék is azon, ha olyan jó lennék mint ahogy Juan Manuel Fangio vezette mondjuk az autóját. Ő a generációja legjobbja volt, ahogy én is az voltam Ayrton Sennával, vagy Michael Schumacher a maga idejében, vagy Lewis Hamilton manapság. Mégis tagadhatatlan az, hogy alulértékelnek.”
Miképp lehetséges az, hogy egy olyan képességű pilótát, mint Prost, aulértékelnek? A francia elmélete szerint túlzottan meghatározó volt az ő karrierje során az, hogy ki volt épp a csapattársa, karakterként meg nem volt annyira piacképes, mint más sztárversenyzők. Prost és Senna rivalizálása a McLarennél a történelemkönyvekbe került, mint egyike a Forma-1 valaha volt legkomolyabb párharcának. Így vélekedik erről:
„Gyakran elcsodálkozom azon, hogy csak én vagyok az egyetlen olyan többszörös világbajnok, aki elfogadta azt, hogy marad a csapattársával ameddig csak lehet, sőt olykor még támogatja is. Ayrton Senna esetében így volt. Gyakorlatilag én kértem azt, hogy aláírhasson a McLarenhez, és soha nem volt olyan szerződésem, amelyben kikötötték, hogy én vagyok az első számú pilóta. Mindez talán ellenem dolgozott, de hogy gondot okozott-e Ayrtonnal az rivalizálásunk? Nehéz erre válaszolni. Végeredményben azt gondolom, hogy túlzottan is egy normális fickó voltam. A normalitás meg nem nagyon eladható. Szoktam is mondogatni magamnak: Saint-Chamondból származom, ami egy kisváros a Loire mellett, a szüleimnek meg nem volt pénze. Mindent magam értem el. Nem volt menedzserem, saját kapcsolatokat építettem, alacsony voltam, görbe orrú és göndör hajú.
Mégis négyszeres világbajnok lettem, 51 győzelemmel. Néha olyan autókkal nyertem versenyeket, amelyekkel bármelyik versenyző győzött volna. Máskor viszont negyedik lettem csak, miközben lehet, hogy az az életem legjobb futama volt, de ezt senki sem látta. Nyerhettem volna akár hét világbajnoki címet is. Pechem is volt, voltak olyan csapatok, akik csaltak, vagy változott a pontrendszer, de semmit se bántam meg. Mit változtatna az életemen, ha lenne még egy bajnoki címem?”