back to top
KezdőlapFormula 1Marko szerint Pérez szenzációs teljesítményt nyújtott Bahreinben

Marko szerint Pérez szenzációs teljesítményt nyújtott Bahreinben

-

Ugyan csak egy verseny telt még csak el a 2021-es Forma-1-es szezonból, azonban Dr. Helmut Marko már ódákat zeng Sergio Pérezről. A Red Bull szaktanácsadója szerint a csapat legújabb igazolása van olyan gyors, mint az energiaitalosok szupersztárja Max Verstappen.

Pérez papíron nem a legjobb bemutatkozó hétvégén van túl, ugyanis az időmérő edzésen már a Q2-ben kiesett és a futam felvezető körében egy technikai probléma miatt még a rajtról is majdnem lemaradt.

„A technikai probléma egy, a szoftverre visszavezethető probléma volt,” – idézi Marko szavait a Formel1.de. „Pérez energia tároló egységét az utolsó pillanatokban cserélte ki a csapat, nem sokkal a verseny előtt, szóval nagy valószínűséggel emiatt veszített erőt.

„Azonban a krízis helyzet ellenére szenzációsan reagálta le a helyzetet. Kivette a korményt, képes volt megőrizni a higgadtságát és úgy végigcsinálni a protokollokat. Ezt követően pedig újraindult a rendszer és vissza tudott állni a versenybe.”

„Ez volt Pérez első versenye a csapatnál, és amikor nem volt előtte senki, akkor olyan tempót tudott autózni, mint Verstappen,” – folytatta Marko az RTL-nek.

A Red Bull szaktanácsadója hozzátette, hogy az időmérőn a lágy gumikkal kellett volna kiküldeniük Pérezt és akkor simán bejutott volna a Q3-ba.

Ha úgy tudott volna elrajtolni a harmadik-negyedik helyről, akkor még akár Bottas dolgát is megnehezíthette volna, ugyanis csupán 15 másodperccel mögötte ért célba a verseny végén.”