back to top
KezdőlapFormula 1Alonso csak nevet azon, hogy milyen véleménnyel vannak róla

Alonso csak nevet azon, hogy milyen véleménnyel vannak róla

-

Fernando Alonso az egyik rangidős a 2021-es mezőnyben. Nem kevés tapasztalata van a kétszeres világbajnoknak, hiszen F1-es karrireje 2001-ben indult. Legutóbb két évre felfüggesztette a Forma-1-ben való versenyzést, majd 2021-re visszatért az Alpine-nal.

Bajnoki címeit még 2005-ben és 2006-ban szerezte a Renault-val, azóta azonban sehogy sem jött ki neki a lépés. Se kétszer a McLarennél, se újra a Renault-nál, se a Ferrarinál. A paddockban pedig az a hír járja, hogy ennek az is lehet az oka, hogy Alonsóval nem könnyű együtt dolgozni.

Nem régiben Alain Prost, az Alpine tanácsadója is úgy fogalmazott, hogy óvatosan kell kezelniük a Fernando Alonso – Esteban Ocon párost.

„Nagyon óvatosnak kell lenni, mert a versenyzők közti probléma a csapatot is meg tudja ölni” – mondta Prost a Le Figaronak.

Alonso azonban azt állítja, szinte minden csapattársával jó kapcsolatban volt eddig. Jarno Trullival és Giancarlo Fisichellával továbbra is barátok, „de ugyanez a helyzet Stoffellel (Vandoorne), Jensonnel (Button), és a mostani csapattársammal Estebannal is” – mondta az El Mundo Deportivonak.

„Esteban gokartozott Bahreinben a teszt és a verseny között, szóval küldtem neki egy kartot a cégemtől, így tudtunk együtt vezetni” – mesélte a spanyol.

„Ma is váltottunk üzenetet. Ezért is mondom, hogy én csak nevetek (a feltevéseken, mi szerint nehéz vele kijönni), mert minden csapattársam jó ember volt és jó barátok is, nem csak addig, míg egy csapatban voltunk, hanem a karrierem további részében is.”

„Sokszor hasznos viszont ez a (téves) megítélés, mert mikor rájönnek, hogy normális vagyok, mindig örülnek és meglepettek” – mondta Alonso mosolyogva.