back to top
KezdőlapFormula 1Wolff: Hamilton megmentette a versenyünket a felzárkózásával

Wolff: Hamilton megmentette a versenyünket a felzárkózásával

-

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke üdvözölte Lewis Hamilton második helyét az Emilia Romagna Nagydíjon, miután a hétszeres világbajnok a versenyen kicsúszott a kavicságyba, és több pozíciót veszített. Wolff szerint azzal, hogy ennek ellenére is második lett, „megmentette” a csapatot.

A Mercedes a futam féltávja körnéykén két körön keresztül csak szerencsétlenkedett. Hamilton a második helyről csúszott le a pályáról Tosa-nál, és esett vissza a 10. helyre, Valtteri Bottas pedig pillanatokkal később, a Tamburello-nál ütközött George Russellel.

Az ezt követő piros zászlós időszak segített Hamiltonnak abban, hogy összeszedje magát, majd lehetősége legyen felzárkózni.

Wolff a Sky Sports F1-nek nyilatkozva az incidensekkel teli körökről azt mondta: „Nem az volt a legboldogabb pillanatom, amikor azt hittük, hogy a versenyünknek teljesen annyi, de aztán Lewis hihetetlen vezetése ismét megmentett mindannyiunkat”.

Hamilton leggyorsabb köre biztosította, hogy a kihívásokkal teli délután megpróbáltatásai ellenére, egyetlen ponttal megőrizte a pontversenyben a vezetést a futamgyőztes Max Verstappen előtt.

„(Még mindig) vezetjük a bajnokságot, a leggyorsabb körrel, és ami tulajdonképpen egy ezüstös fényt vagy pozitív jelentést ad ennek a mai napnak, az az, hogy úgy tűnik, nagyon gyors autónk van” – mondta Wolff.

„Bahreinben is úgy tűnt, hogy ez megvan, és ma azt mondanám, hogy egyértelműen ez a leggyorsabb autó, már csak a kvalifikációs teljesítményünket kell rendbe tennünk.”