back to top
KezdőlapFormula 1A Honda nagyon örül az imolai sikernek, de hosszú még az út

A Honda nagyon örül az imolai sikernek, de hosszú még az út

-

A Honda örül, hogy megszerezték idei első győzelmüket, Max Verstappenek és a Red Bullnak köszönhetően, az Emilia Romagna Nagydíjon, Imolában.

A japán motorszállító munkája kifizetődött, hiszen egész télen keményen dolgoztak azon, hogy 2021-re jobb motort szállítsanak a Red Bullnak.

„A csapat azonban jól megbirkózott a feladattal, és ez az eredmény kiváló jutalom nekünk, valamint a Sakurában és Milton Keynes-ben dolgozó összes munkatársunknak, akik az elmúlt hónapokban keményen dolgoztak, hogy versenyképes erőforrást készítsenek, illetve természetesen mindenkinek a Red Bull Racingnél” – mondta Toyoharu Tanabe, a Honda főnöke.

Tanabe örül, hogy megszületett a Honda első 2021-es győzelme, és szerinte ez még csak a kezdet. A motorgyártó a világbajnoki címre hajt.

„Jó látni, hogy az első két futamon versenyképesek voltunk, de még hosszú út áll előttünk, szóval tovább kell nyomulnunk, és minden egyes futamot helyén kell kezelnünk.”