back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton és Norris sporttörténelmet írt a brit motorsportnak

Hamilton és Norris sporttörténelmet írt a brit motorsportnak

-

Bár Max Verstappen is hosszú negatív szériát szakított meg imolai győzelmével, a dobogó másik két fokán álló pilóták, Hamilton és Norris szintén egy régi eredményt adtak át a múltnak.

Két brit a dobogón. Azt gondolnánk, nem történt olyan régen, hisz Hamilton évek óta dominál, mégis 2012 óta nem volt hasonlóra példa.

Akkor a Kínai Nagydíj dobogóján a két mclarenes csapattárs, Jenson Button és szintén Hamilton locsolhatták a pezsgőt honfitársakként. És szintén nem közülük került ki a győztes.

Az említett McLaren mindössze negyedik dobogóját szerezte az elmúlt hét évben, míg a brit pilóták összesen 700 dobogót számlálhattak a futam után.

Verstappen eközben megtörte rossz sorozatát (eddig legjobb helye egy ötödik hely volt Olaszországban), és végre nyerni tudott. A Honda egészen 1991 után győzedelmeskedett a pályán.

Többek között Kimi Räikkönen büntetése miatt egy újabb „első” történt. Az Alpine is feliratkozott a pontszerző konstruktőrök listájára, ráadásul mindkét pilótájával egyszerre, hiszen Ocon és Alonso 9-10. helyen értek célba.