back to top
KezdőlapFormula 1Az a baj, hogy Bottas mindig bebizonyítja mások állítását

Az a baj, hogy Bottas mindig bebizonyítja mások állítását

-

Valtteri Bottas tempója jelenleg „messze van” az ideálistól, a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint.

Még Bottas csapatfőnöke is elismeri, hogy a finn „nagyon érzékeny állapotban” van, bár Toto Wolff meg is védte őt, miután Imolában ütközött a potenciális mercedeses utódjával, a jelenleg williamses George Russellel.

„A verseny nem ment jól számára” – mondta Wolff a Sky Italiának. „Hátrafelé lépdel. Jelenleg nem elég gyors.”

Schumacher egyetért azzal, hogy nem Bottas okozta a Russellel történt ütközést, és úgy gondolja, hogy a finn biztosan nem is játszadozna 300 km/h feletti tempónál.

„De biztosan nem is akarta hagyni, hogy Russell csak úgy elmenjen mellette” – mondta Ralf Schumacher a német Sky-nak. „És az ezt követő interjúkban sem tetszett a hozzáállása.”

„Alapvetően fel kell tennie magának a kérdést, hogy miért is kellett védekeznie egy Williams ellen, miközben bőven a középmezőnyben versenyzett. Sokszor volt már Hamiltonhoz hasonló szinten, de jelenleg messze van tőle” – tette hozzá.

„A Mercedes a hátsó tapadás hiányával próbálja ezt magyarázni, de véleményem szerint Valtteri Bottas csomagjából úgy alapvetően hiányzik a tapadás jelenleg” – folytatta Schumacher.

„Többet kell nyújtania, különben hamar F1-en kívülre kerül.”

Alexey Popov orosz F1-es kommentátor egyetért azzal, hogy Bottas jelenleg küszködik – ahogy Max Verstappen új csapattársa, Sergio Perez is a Red Bullnál.

„Bottas újra és újra megerősíti mindazt, amit a kritikusai mondanak róla” – mondta.

„Nagyon szeretném, ha tévednének, de minden alkalommal, amikor azt mondják, hogy valami nem stimmel, ő megmutatja, hogy valami tényleg nem stimmel.”

Ami Perezt illeti, Popov hozzátette: „Nagy reményeket fűztem hozzá. De a végén azt látjuk, hogy Albon sem volt rosszabb. Igen, előzött, de ahhoz, hogy így előzgethessen, nagyon le kell maradnia.”