back to top
KezdőlapFormula ETotális káosz Valenciában: de Vries nyerte a „spórolási” versenyt

Totális káosz Valenciában: de Vries nyerte a „spórolási” versenyt

-

A Mercedes versenyzője Nyck de Vries nyerte a Formula E hetedik szezonjának ötödik versenyét valenciában. A holland pilóta mellett Nico Müller és Stoffel Vandoorne ünnepelhetett a dobogón.

A pole pozícióból Antonió Félic da Costa rajtolhatott, azonban az esős körülmények miatt a biztonsági autó mögül rajtolt el a mezőny. Egy kör után azonban már kezdetét is vette a száguldás a valenciai épített versenypályán.

A Mahindra pilótája Alex Lynn már a rajt után pozíciókat tudott nyerni, azonban a mezőny nem úszta meg ütközés nélkül a rajtot. Norman Nato ugyanis megtámadta André Lotterert, aki elmérte a pálya végén található sikánt és kipörgette Sebastian Buemi Nissanját, aki a kavicságyban ragadt. Az eset miatt be kellett hívni a pályára a biztonsági autót. A Porsche német versenyzőjét egy boxutca áthajtásos büntetést kapott baleset okozásáért a versenybíróktól.

Az újraindítást követően da Costa már pillanatok alatt el tudott lépni a mögötte érkező ötös vonattól, akik rendkívül szorosan követték egymást. Nyck de Vries egy szemfüles manőverrel előzte meg Lynn Mahindráját a harmadik helyért. A Mercedes holland versenyzője még ugyanabban a körben a második helyen haladó Max Günthert is maga mögé tudta utasítani.

A BMW i Andretti német pilótája rövid időn belül még egy pozíciót veszített Lynnel szemben, miután a brit pilóta sokkal gyorsabb volt nála és egy bevetődéssel meg is tudta előzni őt.

Ezt követően az élen álló hat pilóta da Costa, de Vries, Lynn, Günther, Oliver Rowland és Alexander Sims is elhasználta az első attack modeját, ami lehetővé tette a számukra, hogy 200 kilowatt helyet 4 perc erejéig 235 kilowatton használják az erőátviteli rendszerüket.

A biztonsági autónak 24 perccel a verseny vége előtt másodjára is be kellett jönnie a pályára, miután Günther megcsúszott és kicsúszott a kavicságyba a harmadik helyről. A német pilóta nem tudott visszajönni a pályára az eset után, így kénytelen volt feladni a versenyt.

Az újraindítás után de Vries rögtön elkezdte támadni da Costát és mivel a holland pilótának több energiája volt portugál riválisánál, így kedvezőbb helyzetben volt az első helyért való csatában.

A verseny végén már mindenki csak arra ügyelt, hogy legyen elég energiája a verseny végéig.

Nem sokat mehettek a pilóták újfent, miután a biztonsági autónak harmadjára is be kellett jönnie a pályára. Sergio Sette Camara ütközött Mitch Evansszel, aki megpróbált bevetődni a brazil mellé, azonban nem járt sikerrel és megpörgette őt.

Miután kiment a biztonsági autó a pályáról, a sorrend változatlan maradt. Pascal Wehrlein nagyon rosszul járt, miután megcsúszott a Natoval való csatája közben, mert a két Envision Virgin Racing pilóta Robin Frijns és Nick Cassidy és Robin Frijns, valamint a bajnokság éllovasa Sam Bird is el tudott menni mellette.

Volt egy negyedik biztonsági autós fázis is: Lotterer ezúttal Edoardo Mortarat torpedózta meg. Mindkét pilóta a kavicságyban kötött ki, azonban előbbi nem tudott kijönni onnan és elásta magát.

A verseny végére a túl sok Safety Car miatt a versenyzőknek nem maradt energiája, így az utolsó körökben szinte már csak gurultak a versenyzők. Egyedül de Vriesnek maradt elég energiája az élmezőnyből, így végül ő nyerte meg a versenyt. Rajta kívül mindössze öt pilótát tudtak rangsorolni, mivel a többieket mind diszkvalifikálták, miután több energiát használtak a megengedettnél.

A holnapi versenyt is élőben közvetíti majd az Eurosport.

A futam végeredménye:

Rajtszám Pilóta Csapat
1 17
 Nyck de Vries
 Mercedes
2 6
 Nico Müller
 Dragon Racing
13.128
3 5
 Stoffel Vandoorne
 Mercedes
24.886
4 37
 Nick Cassidy
 Virgin Racing
36.903
5 33
 René Rast
 Team Abt
51.650
6 4
 Robin Frijns
 Virgin Racing
52.985
7 13
 Antonio Felix da Costa
 Techeetah
1’09.538
8 94
 Alex Lynn
 Mahindra Racing
1’33.405
9 10
 Sam Bird
 Jaguar Racing
1’36.009
10 11
 Lucas di Grassi
 Team Abt
2’11.946
27
 Jake Dennis
 Andretti Autosport
3’07.061
25
 Jean-Eric Vergne
 Techeetah
4’19.582
8
 Oliver Turvey
 NIO Formula E Team
1’58.342
88
 Tom Blomqvist
 NIO Formula E Team
2’01.290
71
 Norman Nato
 Venturi
1 kör
48
 Edoardo Mortara
 Venturi
4 kör
99
 Pascal Wehrlein
 Porsche Team
5 kör
36
 Andre Lotterer
 Porsche Team
5 kör
20
 Mitch Evans
 Jaguar Racing
9 kör
7
 Sergio Sette Camara
 Dragon Racing
10 kör
28
 Maximilian Gunther
 Andretti Autosport
14 kör
23
 Sébastien Buemi
 DAMS
23 kör
22
 Oliver Rowland
 DAMS
DSQ
29
 Alexander Sims
 Mahindra Racing
DSQ