back to top
KezdőlapFormula 1Brivio szerint ez a legnagyobb különbség a Forma-1 és a Moto GP...

Brivio szerint ez a legnagyobb különbség a Forma-1 és a Moto GP között

-

Az Alpine versenyigazgatója Davide Brivio szerint a csapatrádió használata találja a legnagyobb különbségnek a MotoGP és a Forma-1-be között.

Brivio a Suzuki csapatától érkezett az Alpinehoz a téli szünet folyamán, miután a japán márkával a csapat és az egyéni bajnoki címet is megszerezték a tavalyi szezonban a japán gyártóval.

Az olasz szakember a versenyigazgató szerepét tölti be az enstonei istállónál és együtt vezetik a csapatot a csapatfőnök Macin Budkowskival, miután a francia istállónál átszervezték a csapat vezetőségének szerkezetét.

Brivio nemrégiben az első két futamon szerzett tapasztalatairól beszélt és elárulta, hogy az egyik legnagyobb nehézsége a csapatrádió használata volt, ugyanis a Forma-1-ben szinte folyamatos a rádió kommunikáció a versenyző és a csapat között. A MotoGP-ben azonban ezt a megoldást egyáltalán nem használták, ott az adott csapat csak is kizárólag a pitboardon keresztül tud kommunikálni a saját a versenyzőjével.

„Lehet viccesnek fog tűnni, de számomra a rádió a legnagyobb változás,” – ismerte el nevetve Brivio.

„Folyamatosan kapcsolatban vagy a versenyzővel, a versenymérnök folyamatosan utasítja a versenyzőt, hogy éppen mit csináljon. Olyan érzést kelt ez az emberben, mint ha folyamatosan az autóban ülne és jobban részesévé válsz a pályán történteknek.

„Ez rendkívül élvezetes, azonban nem egy néző vagy, hanem egy vezető beosztott. Szóval igen, a rádió volt a legnagyobb újdonság a számára idáig.”

Az Alpine versenyigazgatója azt is hihetetlennek találta, hogy milyen gyorsan lemegy egy Forma-1-es verseny. Mindezt annak ellenére gondolta így, hogy a MotoGP-ben levő versenyek az átlagban egy órával rövidebbek az F1 versenyeinél.

„Először Bahreinben tapasztaltam ezt. Mondom 1 óra 40 perc, de hosszú lesz ez a verseny. Ehhez képest egy csettintés alatt vége volt a versenynek. Azért telik olyan gyorsan az idő, mert mindenki elfoglalt és csinálja gőzerővel a saját feladatát. Remek érzés volt, hogy ezt is sikerült megtapasztalnom a csapat tagjaként.”