back to top
KezdőlapFormula 1Vettel: "Ezt az emberek fejébe kell verni!"

Vettel: „Ezt az emberek fejébe kell verni!”

-

Eddig is tudtuk, hogy Sebastian Vettel is meglehetősen környezettudatos, és nem nézi jó szemmel a szemetelést, a pocséklást.

Nem régiben kiderült, hogy tavaly, mikor az év első felében a koronavírus miatt nem volt Forma-1, a négyszeres világbajnok a biogazdálkodással ismerkedett.

Arról is beszámoltunk már, hogy bár Vettel is tudja, hogy az F1 nem épp környezetkímélő sport, azért vannak dolgok, amiken lehetne alakítani a sportban a környezet érdekében. Például azzal, hogy a versenynaptár megalkotásakor jobban figyelembe veszik az egyes pályák földrajzi elhelyezkedését, így csökkentve a repülőutak mennyiségét.

Vettel környezettudatos nézeteiből azonban továbbiak is napvilágot láttak.

A német versenyző részt vesz a BioBienenApfel kampányban, amelynek célja, hogy ingyenes vetőmagcsomagokkal segítsen a méheknek több élőhelyhez jutni.
Többek között ezért is nevezte el idei versenyautóját „Honey Ryder”-nek

„Mindenki tudja, milyen fontos a méhek szerepe a környezetünkben, mindannyiunk életéhez” – mondta Vettel az f1-insider.comnak. „A mi dolgunk, hogy gondoskodjunk róluk, hogy több élőhelyet teremtsünk számukra. Ezt megtehetjük egy kis magvetéssel, hogy újra több virág legyen, amit a méhek beporozhatnak. A méh mindenképpen jó nagykövet mindannyiunk számára, hogy felhívjuk erre a figyelmet. Hiszen mindannyian hozzájárulhatunk a magunk kis mértékében ahhoz, hogy a világ jobbá váljon. Ahogyan jelenleg élünk, az nem fenntartható – és ezt az emberek fejébe kell verni.”

Igyekszik egyensúlyt találni munkája és szenvedélye, valamint a környezettudatosság között. Szerinte a Forma-1-nek egyfajta úttörő szerepet kellene vállalnia. A tervezett bioüzemanyagot kifejezetten üdvözli.

„Abszolút. És ennek 100 százalékban bioüzemanyagnak kell lennie. Ugyanakkor azt a kérdést is fel kell tenni, hogy a szintetikus üzemanyagot hogyan fogják előállítani. Alapvetően az e-üzemanyag a megfelelő megközelítés. 2025 még messze van, és az új motorszabályok még nem kerültek megfogalmazásra. De addig más dolgokkal is lehet foglalkozni.”

Otthon is tudatos

Vettel természetesen a saját otthonában, saját környezetében is igyekszik minél környezettudatosabb lenni.

„Itthon néhány éve váltottam áramszolgáltatót, amely megújuló energiával tudott ellátni. Ezért szívesen fizetek egy kicsit többet. A tetőmön van egy napelemes rendszer, igyekszem egy kicsit saját magam termelni az áramot. Tudatosabbá váltam abban is, hogy mit eszem. Hogy mit eszem. Hogy honnan származik az, amit eszem. Most már mindig felteszem magamnak ezt a kérdést. Már nem kell minden nap húst ennem. És amikor húst eszem, a minőség és a hús eredete nagyban számít. Vagy ott van a műanyag hulladék problémája. Mindezekkel a kérdésekkel nagyon-nagyon tudatosan foglalkozom. És igyekszem jó példát mutatni, hogy másokat is inspiráljak.”

Kertészkedni is szokott otthon.

„Jó móka, amikor aztán látod, ahogy nőnek a dolgok, ahogy virágoznak, és jönnek a méhek. A saját paradicsomnak határozottan több íze van, mint a polcról vásároltnak.”

Virágokat is ültetett, kifejezetten a méhek miatt.

„Eleinte a lányaim segítettek ebben, de aztán hirtelen egyedül voltam az ásóval. Több munka volt vele, mint gondoltam. De a végén örül az ember, amikor tényleg kivirágoznak.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BioBienenApfel (@biobienenapfel) által megosztott bejegyzés