back to top
KezdőlapFormula 1Norris és Russell is beszáll a bojkottba, valamint az F1 is felszólalt!

Norris és Russell is beszáll a bojkottba, valamint az F1 is felszólalt!

-

Lando Norris és George Russell nemrég közzétette, hogy részt fognak venni a brit sportvilág által indított közösségi médiás bojkottban.

Tegnap már beszámoltunk arról, hogy az Egyesült Királyságból induló kezdeményezés azért jött létre, mert a sportágak képviselői így szeretnék felhívni az online megkülönböztetésre és bántalmazásra a figyelmet.

Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo már a csütörtöki sajtótájékoztató kapcsán elmondta, hogy részt kíván venni a bojkottban, míg a 21 éves pilóta akkor még nem tudta, hogy számára mi lenne a helyes döntés.

Reggel azonban dűlőre jutott a dologgal kapcsolatban, és megírta, hogy ő is beszáll a kezdeményezésbe:

,,Támogatom a közösségi médiás bojkottot ezen a héten. Egy bizonyos ponton mindenki küszködik a bántalmazással itt, így a közösségi médiát üzemeltető cégeknek jobban kellene ezekkel megbirkóznia. Nem oké az, ha a billentyűzet mögé rejtezünk. Ami sok, az sok.” – írta Norris.

Russell videóüzenetben közölte részvételi szándékát:

,,Sziasztok srácok, tudatni szerettem volna veletek, hogy én is beszállok a közösségi médiás platformok elleni bojkottba ezen a héten. Úgy vélem, fontos az, hogy tegyünk valamit, mert rengeteg az online bántalmazás, gyűlölet, negativitás, rasszizmus, ami nem megérdemelt. Úgy érzem, hogy a mi kötelességünk az, hogy amennyire csak lehet felhívjuk erre a figyelmet. Nemcsak a sportban, hanem az élet összes terültén. Nem számít hány éves vagy, avagy milyen a háttered. Terjesszük a pozitivitást és legyünk kedvesek a másikkal. Szerintem kötelességem részt venni ebben az akcióban. Remélem értékelitek a nézeteimet és a véleményemet és remélhetőleg változást érhetünk el.”

Az üggyel kapcsolatban megszólalt az F1 is:

,,Az F1 teljesen elkötelezett a rasszizmus elleni harc iránt, történjen az online térben vagy másutt. Támogatjuk a Premier Leauge, más sportszervezetek és sportolók azon akcióját, ami során kiemelik azt, hogy többet kellene tenni az őket érintő online bántalmazások felszámolásának érdekében. Folytatni fogjuk a munkát az összes platformon és a saját közönségünknek népszerűsítjük a pozitív értékek előmozdítását és a rasszizmus megállítását.”

 

ForrásTwitter