back to top
KezdőlapTouring CarWTCRHárom magyar pilóta már biztosan lesz a WTCR-ben

Három magyar pilóta már biztosan lesz a WTCR-ben

-

A WTCR oszlopos tagjai, Michelisz Norbert (Hyundai) és Tassi Attila (Honda) mellett a Zengő Motorsport egyik Cuprájában találhatunk majd magyar versenyzőt.

A tavalyi szezont 35 ponttal záró Boldizs Bence újra lehetőséget kap majd az alakulatnál, a Cupra két gyári pilótája, Mikel Azcona és Jordi Gené mellett.

Boldizs az újoncok bajnokságát harmadik, a privát kupát ötödik helyen zárta. Összesítésben pedig egy hatodik hely volt a legjobbja a Hungaroringen, ahol fordított rajtácsos pole-ból is indulhatott.

„Rendkívül boldog vagyok, hogy továbbra is a legmagasabb szinten versenyezhetek a Zengővel és a Cuprával. A tavalyi év nagyon intenzív volt, és sokat tanultam.”

„Májusban teszteltem először TCR autót, az év végére pedig már többször is bekerültek a Q2-be a legjobbak ellen.”

„Még mindig a tanulási fázisban tartok, de idén az a célom, hogy sokszor elérjem a Q2-t. Ha ez megtörténik, akkor jobb helyről indulhatok majd a versenyeken is.”

A Zengő negyedik WTCR pilótája még nem ismert, májusban azonban fény derülhet az ő kilétére is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés