back to top
KezdőlapFormula 1Mazepin feltartotta Norrist, megbüntették érte!

Mazepin feltartotta Norrist, megbüntették érte!

-

A stewardok úgy döntöttek, hogy Lando Norris feltartásáért büntetést érdemel Nikita Mazepin.

Az időmérő első szakaszának végén került forgalomba a brit pilóta, ám az orosz nem volt előzékeny vele szemben. Emiatt a McLaren versenyzőjének még egy szett lágy keveréket fel kellett használnia, hogy tovább jusson, ez pedig kihatott a további teljesítményére is.

A feltartás miatt a versenyfelügyelők beidézték a két pilótát és a csapataik képviselőit. A megbeszélés során megállapították a Haas versenyzőjének bűnösségét, így három rajthelyes büntetéssel és egy büntetőponttal sújtották.

A hivatalos közlemény így indokolja meg a szankciót:

,,A stewardok meghallgatták a 9-es (Nikita Mazepin) és a 4-es (Lando Norris) rajtszámú versenyzőt és csapataik képviselőit. Ezen felül visszahallgatták a rádióbeszélgetéseket, visszanézték a felvételeket és telemetria adatokat is.

15:18-kor, a Q1 alatt, Mazepin a gyors körére készült elő. Mikor a 10-es és a 11-es kanyarokhoz ért, megkapta azt az információt, hogy Norris mögötte a gyors körét futja és folyamatosan tájékoztatták őt arról, hogy milyen messze van. Mazepin lassított, ugyanis meg akarta őrizni a távolságot Schumacherrel szemben, mivel mind a ketten a gyors körük előtt voltak. A 13 és 14-es kanyarokban Räikkönen és Tsunoda, akik a bokszba hajtottak, Mazepin elé kerültek, ám még őket is értesítették arról, hogy Norris gyors körön van. Ezt azért tették, hogy ne akadályozzák a mögöttük érkező Norrist. Ez viszont Mazepin számára teremtett nehéz helyzetet.

A versenyfelügyelők megállapították, hogy Mazepin egyértelműen akadályozta Norrist, mikor kihúzódott, hogy megelőzze az előtte haladó Räikkönent és Tsunodát. Norris jelentős időveszteséget szenvedett el. Ugyanakkor a stewardok tisztában vannak azzal, hogy a megjelölt kanyarkombináció különleges kihívást jelent a pilótáknak, így Mazepin dolga sem volt egyszerű. A meghallgatáson ezt Norris is megemlítette. Ám ha Mazepin megvárta, elengedte, majd követte volna Norrist, akkor a stewardok ezt figyelembe vették volna. Mazepinnak ugyanis volt lehetősége erre anélkül, hogy a felkészülését jelentősen veszélyeztette volna. Ezért a versenyfelügyelők a szükségtelen feltartásért járó büntetésben részesítették.”

Ennek értelmében az orosz versenyző neve mellett ott fog szerepelni a három rajthelyes büntetés (ám pozícióján ez nem változtat, hiszen a 20. helyet szerezte meg) illetve egy büntetőponttal is gazdagabb lett.

ForrásFIA.com