back to top
KezdőlapFormula 1Mazepin is térdelt vasárnap, de nem azért, amiért Hamilton

Mazepin is térdelt vasárnap, de nem azért, amiért Hamilton

-

Nikita Mazepin sokakat megdöbbentett a vasárnapi Spanyol Nagydíj előtt azzal, hogy csatlakozott azokhoz a versenyzőkhöz, akik úgy döntöttek, hogy letérdelnek a verseny előtti procedúra során.

Az orosz újonc azonban tisztázta, hogy ez nem egy Lewis Hamiltonnal szolidaritást vállaló gesztus volt, aki tavaly a Black Lives Matter tüntetések okán kezdeményezte ezt az akciót.

„Azért döntöttem úgy, hogy letérdelek, hogy tiszteletemet fejezzem ki a veteránok és azok előtt az emberek előtt, akik 76 évvel ezelőtt életüket vesztették a háborúban” – hangsúlyozta a Haas pilótája.

Sőt, a 22 éves Mazepin Szent György-szalagot is viselt a sisakján, ami elmondása szerint tiszteletadás volt az orosz „győzelem napja” előtt, amellyel a nácik 1945-ös legyőzését ünnepelték.

„Ez az ünnep elég fontos” – mondta a Match TV-nek.

„A családom – a nagyszüleim – részt vettek a háborúban. Tegnap láttam a statisztikákat, amelyek szerint ez az ünnep még az újévnél is fontosabb az oroszok számára.”