back to top
KezdőlapFormula 1Mazepinnek barátkoznia kell még a kék zászlóval

Mazepinnek barátkoznia kell még a kék zászlóval

-

A Haas újonca Nikita Mazepin szerint még bele kell tanulnia az elengedésekbe, mert eddigi karrierje során még soha nem kellett szembenéznie velük.

Az orosz pilóta bemutatkozó szezonja eddig nem alakul túl rózsásan. Az eddigi négy futam során mind a négyszer alulmaradt csapattársával Mick Schumacherrel szemben a versenyeken és az időmérő edzéseken egyaránt. Mindezek mellett már tönkretette pár vetélytársa időmérőjét, számtalan alkalommal pördült meg és a kék zászló figyelmen kívül hagyása miatt már két büntetőpontot is kapott a versenybíráktól.

Az orosz fiatal elmondása szerint még azért nem engedi a legtökéletesebb ütemben a versenytársait, mert eddigi karrierje során még soha lengették a számára a versenypályán.

„Életemben először kaptam kék zászlót a pályán,” – mondta Mazepin. „Ebből kifolyólag még tanulnom kell ezt is, mint sok minden mást is itt a Forma-1-ben. Hosszú évekbe telt, mire megtanultam normálisan vezetni és szerintem most is szükségem lesz még pár versenyhétvégére, hogy majd mindig a megfelelő ütemben engedhessen el a versenytársaimat a pályán.”

A fiatal orosz arra is kitért, hogy a Haasnak a leszorítóerő hiánya miatt nagyon nehéz dolga lesz majd a soron következő Monacói Nagydíjon, amit két hét múlva rendeznek majd meg.

„Monacóban sokkal nehezebb dolgunk lesz majd az eddigi versenyhétvégékhez képest,” – folytatta a Haas pilótája. „Ez az egyik legnehezebben vezethető autó a rajtrácson és Monacóban ezt majd szabad szemmel is meg lehet majd figyelni.

„Ez a kevés leszorítóerő miatt van, és amikor szükségünk lenne többek között az olyan típusú pályákon, mint Monaco, rossz érzés a hiánya.”