back to top
KezdőlapFormula 1Kisebb változtatásokkal segíti Alonso visszarázódását az Alpine Monacótól

Kisebb változtatásokkal segíti Alonso visszarázódását az Alpine Monacótól

-

Fernando Alonso egy módosított szervokormányt kap Monacóra, ezzel próbálja a csapata segíteni a kétszeres világbajnok visszaszokását a Forma-1-be.

Két év kihagyás után a spanyol az idei szezonban Esteban Ocon mellett nehezen tudta felvenni a tempót, ez csapatát is kissé meglepte.

Mindazonáltal az Alpine egyértelműen a 2022-es felkészülésre összpontosít, Alonso pedig egyetért azzal, hogy „nincs értelme” jelentős változtatásokat eszközölni a jelenlegi autón.

„2022-re előre tekintve nincs értelme változtatni a mostani autó a filozófiáján. Rajtam múlik, hogy az év végéig alkalmazkodom-e” – idézi őt a Marca.

Azt azonban elmondta mérnökeinek, hogy a szervokormány beállításainak finomhangolása segíthet.

„Ez inkább a kényelmemet szolgálja” – tette hozzá. „Ez az autó más a szervokormányt tekintve, ezért szeretném, ha jobban hasonlítana ahhoz, ahogyan korábban is volt, hogy javuljon az érzés. Ez csak az én oldalamon változik a garázsban, és remélhetőleg könnyebb lesz számomra.”

Személyes küzdelmei ellenére azt mondja, az Alpine az idei szezonban eddig többször is megmutatta, hogy legalább az ötödik legjobb autó – a Mercedes, a Red Bull, a McLaren és a Ferrari mögött.

„Úgy gondolom, hogy az autó nagyon gyors lesz Monacóban” – tekintett előre bizakodva. „Jó érzéseim vannak az ottani teljesítményt illetően. Az egyik dolog, amin biztosan javítanom kell, az az, hogy a legtöbbet hozzam ki egy-egy körből, hogy bízzak benne. Ebben most nem vagyok 100 százalékos.”