back to top
KezdőlapRallyTanak vezet az első nap után Portugáliában, Herczigék superrallyznak

Tanak vezet az első nap után Portugáliában, Herczigék superrallyznak

-

Ott Tanak és Martin Jarveoja hat másodperces előnnyel vezet Elfyn Evans előtt a Portugál Rally első napjának végén. Thierry Neuville és a Herczig Norbert is kiesett, a SKODA Rally Team Hungária versenyzői szombaton superrallyval folytaják a versenyt.

A nap meglepetésembere Dani Sordo, aki új navigátorral is remekül versenyez, pedig utoljára Monte Carloban nevezte őt a csapat. Sordo 9 másodperc hátránnyal a harmadik helyen zárta az első napot. A hetedik gyorsaságin veszítettek sokat, amikor a kopott gumikon megpördültek, majd lefulladt az autó, és az újraindítással is sok idő elment.

Thierry Neuville a hatodik gyorsasági után még második volt, pedig Ogier mögött ő is derekasan kivette a részét a takarításból. A hetedik szakaszon azonban egy itinerhiba miatt túl gyorsan értek egy balos kanyarba, eltaláltak egy farönköt. Megsérült a váltó is, és az autó jobb hátsó futóművét is kiütötték. Kievickéltek a szakaszról, de nem tudták megjavítani az i20 WRC-t. Miközben három keréken haladtak alaposan feltartották Evansékat, de nekik a versenybíróság utólag jóváírta az elveszített 25 másodpercet, így maradtak a második helyen.

Portugál Rally
fotó: Janus Ree/Red Bull Content Pool

A negyedik helyen is meglepetésember zárta a napot, Takamoto Katsuta meglepően gyors volt a murván. A japán nem nyújtott semmi extrát, de végig kiegyensúlyozottan autózott.

Extra volt viszont Ogier teljesítménye. Takarított a pályákon, ennek ellenére ötödikként zárta a pénteket. A hetedik gyorsasági után nagyon panaszkodott, ehhez képest megnyerte azt a szakaszt.

Portugál Rally
fotó: Janus Ree/Red Bull Content Pool

Kalle Rovanpera a hatodik volt a nap végén. A gumikkal gyűlt meg a baja, a kemények teljesen tönkrementek, ezért a lágyakkal szenvedett. Nála is rosszabbul jártak a fordosok. Greensmith napját a reggeli defekt pecsételte meg, Fourmaux pedig motorhiba miatt volt lassú.

Herczig Norbert és Ferencz Ramón a negyedik szakaszig jutottak, amikor eltört a futóműben egy csavar, így ki kellett állniuk. Superrallyval folytatják, és mivel elsősorban tesztelni jöttek az ERC szezonra, ezért a fennmaradó két napon még sok munkát el tudnak végezni.

Portugál Rally
fotó:@ATWORLD

A WRC2-ben az első három között óriási a csata. Lappi vezet 2.2 másodperccel Gryazin előtt. A két volkswagenest Suninen üldözi a Forddal, neki 9.8 másodperc a hátránya. A negyedik Solberg már közel fél percre van. Ostberg csak a hatodik, de a nap végén sportszerűen elismerte, hogy ha nincs a reggeli defekt, akkor sem lenne harcban az elejével, mert valami nagyon nincs rendben.

A WRC3-ban Yohan Rossel és Kajetanowicz gyűrik egymást, a nap végén a francia vezetett 3.5 másodperccel. A harmadik Ciamin 17 másodpercre van Rosseltől, a negyedik Ingram hátránya már közel egy perc.

Portugál Rally
fotó: Citroen Racing
Forráswrc.com