back to top
KezdőlapFormula 1Binotto: jól halad a 2022-es Ferrari fejlesztése

Binotto: jól halad a 2022-es Ferrari fejlesztése

-

A Ferrari nagyon jó tempót mutatott a Monacói Nagydíj csütörtöki napján, de Binotto szerint már a következő éven van a hangsúly.

Az olasz csapat egy rosszul sikerült 2020-es évet követően idén úgy tűnik, a konstruktőri harmadik helyért küzdhet majd.

„A harmadik hely? Év végén meglátjuk. 2022 számunkra fontosabb.” – idézi Binottót a La Gazzetta dello Sport.

„Ez egy egyedülálló világbajnokság, míg a következő meghatározza majd az utána jövőket, mert az új szabályok évekig megmaradnak. Nem kezdhetünk rögtön hátránnyal. Emiatt 2022 előnyt élvez.”

Ami a szóban forgó munkálatokat illeti, az olasz elárulta, már előrehaladott fázisban tartanak.

„Nyár végére kész lesznek a kaszni tervei. Most végezzük el az nagyobb aerodinamikai részleteket, ezután foglalkozunk velük részletesebben.”

„Nagy változások lesznek a motorokat illetően is, a bio üzemanyagokhoz kell őket igazítanunk, és három évig azon sem lehet majd fejleszteni.” – emelte ki Binotto.

„Teljesen ez van a fókuszban, terv szerint haladunk. Ez egy teljesen más autó lesz a mostanihoz képest, és nem engedhetjük meg, hogy akár egy hetet is kihagyjunk a fejlesztésből.”

A Ferrari csapatfőnöke kételkedik abban, hogy az új szabályok rögtön hatásosak lesznek-e, de bízik az erőviszonyok kiegyenlítődésében.

„Szerintem az elején nem fog megtörténni. Talán az évek alatt majd közelít egymáshoz a mezőny. Az a cél, hogy könnyeb legyen előzni, és jobb legyen a show, de vannak kételyeim.”

„Már most, a szimulációs adatok alapján egyértelmű, hogy nagy lesz teljesítmény. Ebben az esetben pedig az autók mindig bezavarnak az utánuk jövőnek. Nem vagyok benne biztos, hogy az aerodinamikai váltás elég lesz.”