back to top
KezdőlapFormula 1Sainz: Nem érződik ez olyan jónak, mint amilyennek lennie kellene

Sainz: Nem érződik ez olyan jónak, mint amilyennek lennie kellene

-

Carlos Sainz keserédesen élte meg azt, hogy a második helyet szerezte meg Monacóban.

Az egész hétvége során jól ment a spanyol pilóta, az időmérőn még az is benne volt a pakliban, hogy előrébb végez a negyedik helynél. Azonban csapattársa autótörése őt is megakasztotta, így be kellett érnie a második sorral.

Charles Leclerc azonban nem tudott elindulni a futamon, így a 26 éves versenyző megörökölte a harmadik pozíciót. A futam elejéig úgy tűnt, hogy a legkisebb serleg várományosa lesz, ám Valtteri Bottas és a Mercedes kálváriája még egy hellyel előrébb repítette.

Mindent összevetve a futam után így látta Sainz a helyzetet:

,,Ez egy jó eredmény. Ha Monacóba jövet azt mondják nekem, hogy a második helyen fogsz végezni, akkor határozottan elfogadtam volna. Viszont a hétvége egész pikantériája, az, hogy Charles (Leclerc) az első rajtkockát megszerezte, én pedig lemaradtam az időmérőn, hiába voltam jó körön… talán nincs olyan jó íze ennek az eredménynek, mint amilyennek lennie kellene. Ám lehet, hogy ha majd visszagondolok erre a hétvégre, akkor már boldog és büszke leszek. Mikor látod azt, hogy a másik autó a pole-ból nem tud elindulni, akkor a felelősség hirtelen a te nyakadba szakad, és neked kell megmenteni a hétvégét. Mivel a másik konstrukció az első helyről indult volna, így te legalább a dobogón akarsz lenni, jól akarsz rajtolni és így tovább.” – nyilatkozta Sainz.

Forrásgpblog.com