back to top
KezdőlapFormula 1Marko meglepő jelöltet nevezett meg a Red Bull második ülésére

Marko meglepő jelöltet nevezett meg a Red Bull második ülésére

-

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko a nyári szünetig nem foglalkozik a pilótafelállással, de mégis bedobott egy nevet a kalapba Verstappen csapattársának.

Sergio Pérez az idei szezonban csatlakozott a bikásokhoz, jövője azonban nem biztosított, csak egy évre kötöttek vele szerződést.

A mexikói pilóta az szezon első öt versenyén még nem tudta felvenni a ritmust, így felmerül a kérdés, ki léphetne a helyébe.

A Verstappen melletti ülés nem egy egyszerű hely, hiába a versenyképes autó. Ricciardo távozása után Gaslynak és Albonnak is beletört a bicskája.

Marko szerint hiába nem bírta korábban, egyiküknek adhat még egy esélyt:

„Ha jól emlékszem, Gasly szerződése még két évre szól. Ennek keretében vezethet a Red Bull vagy az AlphaTauri színeiben is.” – árulta el az osztrák.

„De ahogy korábban is mondtam, még nem gondolkodunk a felálláson jelenleg. A nyári szünetben vesszük végig a kérdést, aztán döntünk majd.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés