back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen volt a leggyorsabb a két Ferrari előtt az első edzésen

Verstappen volt a leggyorsabb a két Ferrari előtt az első edzésen

-

Max Verstappen volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, a harmadik pozíciót Carlos Sainz szerezte meg.

Miután zöldre váltott a lámpa, a Red Bull azonnal megjelent a pályán Sergio Pérezzel. Őt a McLaren két versenyzője követte, majd szép lassan érkeztek a többiek is. A bakui aszfaltcsíkon a porral és a homokkal, valamint a széllel is meg kell küzdeniük a versenyzőknek, miközben a falak mentén próbálják megtalálni az optimális tempót.

Az első komolyabb időt Carlos Sainz és Charles Leclerc szolgáltatta, mögéjük Lando Norris zárkózott fel. Pierre Gasly némi melegedést észlelt az autója tekintetében, miközben a Ferrari spanyol pilótája centizte ki a pályát.

A VSC fázis rögtön felütötte a fejét, ugyanis némi törmelék került a pályára, amit össze kellett szedni.

Lewis Hamilton is megvillant, ugyanis sikerült az élre állnia, miközben Max Verstappen ideje a második helyre volt elegendő.

Yuki Tsunoda megismerkedett a bukóterekkel is, mivel egy kissé megkoccolta a falat, majd tolatással próbált magán segíteni. Mutatványával és a lefulladásával sárga zászlós szakaszt idézett elő.

A forgalom Bakuban is felütötte a fejét, ami Verstappen gyors körét követelte.

Fél órával az edzés vége előtt továbbra is Hamilton állt az élen, míg mögötte Verstappen és Gasly volt a sorrend. Az első 10-be Alonso, Norris, Leclerc, Vettel, Sainz, Stroll és Ricciardo fért még be.

A holland pilóta közben veszélyes vezetés miatt panaszolta be Ocont, amirét előtte lassított le. A franciát ugyanis a gyors körét előkészítő Russell zavarta meg.

Ricciardo meglepetés szerűen az élre ugrott miközben csapattársa a negyedik helyet foglalta el. Norris gyorsan vissza akart vágni, két lila szektort be is iktatott, ám megforgott, az utolsó szektorban. Hamilton köre sem volt hiba mentes, a hétszeres világbajnok a 15-ös kanyart rontotta el és menekült a bukótérbe.

A két Ferrari mindeközben az élre állt Leclerc-Sainz sorrendben. Pierre Gasly megirigyelte Tsunoda tolatását, így ő is bejelentkezett egyre a 15-ös kanyarnál. Verstappen ismét panaszkodott, ezúttal Mazepin találta meg.

10 perccel a gyakorlás vége előtt a Red Bull hollandja volt az élen, őt a két Ferrari Leclerc és Sainz sorrendbe követte. Pérez jött fel a negyedik helyre, mögötte Ricciardo, Hamilton, Norris, Gasly, Bottas és Räikkönen volt a sorrend.

Mazepin az utolsó percekben még forgott és „falazott” egyet, ám autót nem tört a mutatvány alatt. Sainz közben pedig a bukótrébe látogatott. Mick Schumacher is beszállt a buliba, ő Tsunoda példáját követte. A sárga zászló sűrű vendégként tért így vissza.

Valtteri Bottas megforgatta az autót a bukótérben, őt Norris követte azonnal.

Az első szabadedzésen Max Verstappen bizonyult a leggyorsabban, őt Charles Leclerc és Carlos Sainz követte. Az első 10-be még Pérez, Ricciardo, Gasly, Hamilton, Norris, Bottas és Räikkönen fért be.

1 Max Verstappen Red Bull 1:43.184 19
2 Charles Leclerc Ferrari 1:43.227 + 0.043 20
3 Carlos Sainz Ferrari 1:43.521 + 0.337 20
4 Sergio Pérez Red Bull 1:43.630 + 0.446 17
5 Daniel Ricciardo McLaren 1:43.732 + 0.548 25
6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:43.757 + 0.573 23
7 Lewis Hamilton Mercedes 1:43.893 + 0.709 20
8 Lando Norris McLaren 1:43.996 + 0.812 20
9 Fernando Alonso Alpine 1:44.777 + 1.593 25
10 Valtteri Bottas Mercedes 1:44.891 + 1.707 20
11 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:44.943 + 1.759 18
12 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:45.092 + 1.908 20
13 Lance Stroll Aston Martin 1:45.234 + 2.050 23
14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:45.384 + 2.200 25
15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:45.415 + 2.231 24
16 Esteban Ocon Alpine 1:45.446 + 2.262 23
17 George Russell Williams 1:45.452 + 2.268 24
18 Nicholas Latifi Williams 1:45.774 + 2.590 22
19 Mick Schumacher Haas 1:46.899 + 3.715 20
20 Nikita Mazepin Haas 1:46.945 + 3.761 18