back to top
KezdőlapFormula 1Pérez volt a leggyorsabb délután, egyik Mercedes sincs a Top 10-ben!

Pérez volt a leggyorsabb délután, egyik Mercedes sincs a Top 10-ben!

-

Sergio Pérez volt a leggyorsabba második szabadedzésen, őt Max Verstappen követte, míg a harmadik helyet érő időt Carlos Sainz autózta.

Elsőként Esteban Ocon hajtott ki a pályára, ám nem maradt sokáig egyedül, ugyanis szinte mindenki csatlakozott hozzá. Valtteri Bottas rögtön okozott egy sárga zászlós periódust, ugyanis kiszaladt a bukótérbe. Lando Norris, csakúgy, mint az első gyakorláson követte a példáját. Sebastian Vettel is hozzátette a magáét, ő az utolsó kanyarnál forgott meg.

Kis idő múlva Nicholas Latifi is csatlakozott a „hibázók” közé, így nem kellett nagyon elpakolniuk a sportbíróknak a sárga zászlót. Mick Schumacher is megirigyelte a mutatványt, így le is utánozta azt.

Az első komolyabb időt Carlos Sainz produkálta, mögé Sergio Pérez zárkózott fel.

Latifi ismét hibázott, ám a tolatás után megállt az autója, így csatlakozott a buliba a piros zászló is. A Williamsben a motor mondta fel a szolgálatot.

Az újraindítást követően a két Ferrari lágy keverékű abroncsokon kezdett faragni az idejéből. Leclerc-nek továbbra sem sikerül megelőznie csapattársát, így csak a második helyre elég az ideje.

Mick Schumacher autójában olajszivárgást észlelt a Haas, így a fiatal német egy időre a bokszban maradt.

A monacói versenyző mindeközben a falhoz vágta a Ferrarit. Szerencséjére csak az első szárnya bánta a találkozást. A törmelékek miatt viszont megérkezett a VSC felirat.

30 perccel a vége előtt Sergio Pérez állt az élen, őt Max Verstappen és Carlos Sainz követte. Mögöttük Leclerc, Gasly, Giovinazzi, Norris, Ocon, Hamilton és Räikkönen volt a sorrend.

Mindeközben az AlphaTauri francia versenyzője és Sebastian Vettel is a bukótérből tért vissza.

Lewis Hamilton nem igazán találja a tempót, így inkább feladta a próbálkozást és áttért a versenyszimulációk megkezdéséhez, úgy ahogy a többiek is. A csapatrádión keresztül Max Verstappen is panaszkodik, ugyanis a tapadás eléggé lecsökkent az autó esetében az első edzéshez képest.

10 perccel a vége előtt továbbra is két Red Bull állt az élen Pérez-Verstappen sorrendben. Mögéjük a két Ferrari (Sainz-Leclerc) zárkózott fel, míg az ötödik legjobb időt Gasly autózta. Mögötte az első 10-be még Alonso, Giovinazzi, Norris, Ocon és Tsunoda fért be.

Bottas mindeközben ismét előcsalogatta a sárga zászlót, ugyanis a bukótérbe látogatott. Tsunoda a 2-es kanyarban megismételte a műveletet.

A versenyszimulációk mentén a sorrend nem változott, így Sergio Pérez zárta az első helyen a második szabadedzést Max Verstappen és Carlos Sainz mögött. Az első 10-be még Leclerc, Gasly, Alonso, Giovinazzi, Norris, Ocon és Tsunoda fért be. Lewis Hamilton csak a 11. legjobb időt érte el, míg Valtteri Bottasnak a 16. hellyel kellet beérnie.

1 Sergio Pérez Red Bull 1:42.115 22
2 Max Verstappen Red Bull 1:42.216 + 0.101 23
3 Carlos Sainz Ferrari 1:42.243 + 0.128 24
4 Charles Leclerc Ferrari 1:42.436 + 0.321 22
5 Pierre Gasly AlphaTauri 1:42.534 + 0.419 26
6 Fernando Alonso Alpine 1:42.693 + 0.578 24
7 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:42.941 + 0.826 25
8 Lando Norris McLaren 1:43.018 + 0.903 24
9 Esteban Ocon Alpine 1:43.020 + 0.905 23
10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:43.130 + 1.015 25
11 Lewis Hamilton Mercedes 1:43.156 + 1.041 24
12 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:43.220 + 1.105 23
13 Daniel Ricciardo McLaren 1:43.298 + 1.183 23
14 Lance Stroll Aston Martin 1:43.812 + 1.697 21
15 Sebastian Vettel Aston Martin 1:43.881 + 1.766 22
16 Valtteri Bottas Mercedes 1:44.184 + 2.069 23
17 George Russell Williams 1:44.557 + 2.442 24
18 Nikita Mazepin Haas 1:45.563 + 3.448 23
19 Mick Schumacher Haas 1:46.095 + 3.980 12
20 Nicholas Latifi Williams 1:46.983 + 4.868 5