back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton nem elég hiteles, pedig Vettel visszavonulna?

Hamilton nem elég hiteles, pedig Vettel visszavonulna?

-

Kai Ebel bár a német RTL riportere, bizonyára nem kell bemutatni a magyar F1-es közönségnek sem. Hiszen mindenki látott már képeket, amint a riporter extrém, színes, mókás öltözékekben járkál az F1-es paddockban.

Ebel most Lewis Hamiltonnak szólt be, aki szintén igencsak feltűnően szokott öltözni, olykor sokakat szinte már megbotránkoztatva.

Az 56 éves Ebel a hétszeres és regnáló világbajnok Hamiltont hasonlította össze 2021-es riválisával, Max Verstappennel, utóbbit pedig „hitelesebbnek és elérhetőbbnek” titulálta. Hamilton ezzel szemben szerinte „zárkózott”.

„Akkor köszön, amikor kedve tartja. Ha nem, akkor egyszerűen átsétál rajtad” – mondta Ebel a német Sport1-nek.

Azt is szóvá tette, hogy Hamilton egy ultra-sikeres csapatnál versenyez, és hogy nyilvánvaló, hogy Valtteri Bottas mindig is csak a második számú pilóta volt a csapatnál.

A Mercedes Ebel szerint „az elmúlt években meghamisította a csapaton belüli párharcot, azt nyílt versenyként tüntetve fel”.

Elmondása szerint mindig is tudta, hogy ez „színjáték”, még akkor is, ha elismeri, hogy a Mercedes és a Red Bull közötti idei csata az „valódi”.

Ebel a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelről is nyilatkozott.

„Az Aston Martinban most sokkal nyugodtabbnak tűnik – mintha a visszavonulás irányába tartana” – mondta.

Ami Mick Schumachert illeti, Ebel szerint még nem tudni, hogy mennyi potenciál rejlik benne, „de úgy vélem, hogy ugyanolyan analitikus, mint az apja”.

„Minden részlet fontos számára” – tette hozzá.