back to top
KezdőlapFormula 1Massa szenzációsnak tartja ezt a szezont, el is mondta, miért!

Massa szenzációsnak tartja ezt a szezont, el is mondta, miért!

-

Felipe Massa szerint „szenzációs”, hogy az idei Forma-1-es szezonban több csapat is harcol egymássl és pontosan ez az, amit a rajongók látni akarnak.

2018 óta először fordul elő, hogy egy másik csapat is felveszi a harcot a Mercedesszel, miután a Red Bull hatalmas előrelépést tett a tél folyamán.
Hat futam után mindkét bajnokságban vezet a Red Bull és Max Verstappen.

A csata Massát a ferraris korszakára emlékezteti, és úgy érzi, hogy pontosan erre van szüksége a sportágnak, és a szurkolók is ezt akarják látni.

„Mindenki ezt akarja, még Verstappen és Hamilton rajongói is” – mondta a brazil a Motorsport.com-nak.

„Ezt akarjuk mi, a motorsport rajongói. Nem számít, hogy ki fog nyerni. De azt hiszem, alapvetően mindenki ezt szeretné látni, hogy két csapat versenyez a bajnoki címért.

„Ez történt például a 2007-es és a 2008-as bajnokságban is, amikor a Ferrari (a McLarennel) küzdött a címért, és tulajdonképpen 2006-ban is (a Renault ellen).”

Massa maga is megmérkőzött Hamiltonnal a bajnoki címért folytatott küzdelemben, és a 2008-as kampány utolsó futamán hajszál híján maradt csak alul. Sőt mondhatjuk, hogy pár másodpercig ő volt a bajnok.

Már 2007-ben is nyerhetett volna Hamilton

„Amit Hamilton mutat az már régóta lenyűgöző.”

„Ha visszatekintünk az időben, már 2007-ben bajnok lehetett volna. Néhány hiba miatt azonban nem lett az – Kínában egyenesen a kavicságyba ment, amikor a boxba hajtott, az utolsó futamon pedig hiába küzdött Alonsóval.”

A 2007-es kínai és az idei bakui hibák ellenére azonban Massa még mindig úgy érzi, hogy Hamilton szinte a tökéletes pilóta – és Verstappent is nagyon magasra értékeli.

„Hibázni normális dolog, de lehet, hogy ő a tökéletes versenyző. Verstappen pedig – kétségkívül – az egyik legjobb” – mondta Massa.

Az, hogy Hamilton és Verstappen csatája hogyan alakul, nagyban függhet attól is, hogy a csapatok másik pilótája, Sergio Perez és Valtteri Bottas hogyan teljesít.

Összehasonlítva őket, Massa úgy érzi, hogy az azerbajdzsáni győzelem után javuló mentális állapota miatt a Pérez előnyben lehet a finnel szemben.

„Amikor az egyik legjobb pilóta mellett ülsz, akkor nagyon észnél kell lenned” – mondta.

„Jól kell tudnod kezelni a nyomást, mert azt fogod kapni. A pszichológiai oldal nagyon sokat számít a Forma-1-ben.”