back to top
KezdőlapFormula 1Bottas: Még mindig van esélyem a bajnoki címre

Bottas: Még mindig van esélyem a bajnoki címre

-

A 2021-es szezon egyáltalán nem úgy indult Valtteri Bottas számára, mint ahogyan azt elképzelte, azonban a finn pilóta mindezek ellenére nem fogja feladni és folytatni fogja a küzdelmet az egyéni világbajnoki címért.

Bottasszal a szezon eddigi hat futamából három alkalommal esett meg az, hogy pont nélkül maradt. Először Imolában ütközött nagy sebességnél George Russell Williamsével, miközben a tizedik helyért csatáztak.

A Monacói Nagydíjon történtek azonban már sokkal fájóbbak voltak. A Mercedes finn pilótája a második helyen haladt, amikor kiállt a boxba friss kerekekért. A kerékanya hibája miatt azonban a jobb első kerekét nem tudták levenni a szerelők, hiába próbáltak meg mindent.

Bottas harmadik nullázós versenye pedig a legutóbbi bakui futam volt, ahol semmi nem akart összeállni neki. Rosszul állította be az autóját az időmérőre, ahol csak a tizedik helyet szerezte meg, a versenyen pedig még a középmezőny versenyzői is gyorsabbak voltak nála, ami miatt csak a tizenkettedik helyen láthatta meg a kockás zászlót.

Mondani sem kell, hogy ezen balszerencsés események következtében a finn versenyzőnek mindössze 47 pont szerepel a neve mellett, ami 58-al kevesebb, mint a bajnoki összetettet vezető Max Verstappen pontszáma.

A kilencszeres futamgyőztes Bottas mindezek ellenére nem adja fel és szerinte ezen rossz eredmények még erősebbé teszik majd ő a szezon hátralevő részére.

„Az utóbbi versenyek próbára tették a mentális erősségemet,” – mondta Bottas. „Egyáltalán nem jól kezdődött a számomra az idei szezon, ugyanis már az azeri nullázásom előtt is volt két darab kiesésem.

„Ugyan rosszul kezdődött az év, de minden arról szól, hogy a nehézségeket miként reagálod le, és hogy fel tudsz-e állni a padlóról a pofonokat követően. A lúzerek itt meghátrálnának és feladnák, de én nem vagyok ilyen. Még mindig sok futam van hátra az idényből és biztos vagyok benne, hogy számos jó csatát fogok majd vívni és lehetőleg néhány futamgyőzelmet is sikerül majd elcsípnem.

„Hiszek magamban és a csapatom is száz százalékban mögöttem áll. Továbbra is nagy csatában vagyunk a Red Bullal és nagyon úgy fest, hogy egyes pályákon a Ferrarikkal is számolnunk kell.”

Bottasnak mindenféleképpen javítania kell a teljesítményén, mert eddig 2021-ben szerezte a legkevesebb pontot a szezon első hat futamán, amióta a brackleyi istállót erősíti.

Ha azonban a finn versenyző nem tudna drasztikus formajavulást mutatni és ne adj Isten a Mercedes miatta bukná el a konstruktőri bajnokságot a Red Bullal szemben, akkor több, mint valószínű, hogy nem fogják meghosszabbítani az idei szezon végén lejáró szerződését és azonnal be fogják ültetni a helyére Russellt.