back to top
KezdőlapETRCKÉPGALÉRIA: Jókora baleset miatt befejezetlen maradt a szombat

KÉPGALÉRIA: Jókora baleset miatt befejezetlen maradt a szombat

-

Különös szombati napon van túl a Kamion Eb mezőnye. A bajnokság idei első versenyhétvégéjét a Hungaroringen rendezik, a tegnap azonban nem úgy alakult, mint azt a magyar közönség – vagy akár bárki – várta.

Kiss Norbi a pole-ból indulhatott az első versenyen, tetemes előnye volt az őt követők előtt, azonban önhibáján kívül végül kiesett. Így a második versenynek a mezőny végéről vághatott neki, noha a futam meglehetősen rövidre sikerült. Steffen Faas ugyanis kiegyenesítette a második kanyart épp pár méterre tőlünk bevágódott a gumifalba/szalagkorlátba/”domboldalba”. A versenyt pedig nem folytatták.

A Hungaroring a csonka szombat okán vasárnap is beengedi azokat a nézőket is, akik csak szombatra váltottak jegyet!

„Miután a szombati programot biztonsági okokból kénytelenek voltunk lerövidíteni a kamion Európa-bajnokság hungaroringi futamának szervezői úgy döntöttek, hogy a szombati belépőjegyek a vasárnapi versenyfutamokra is érvényesek. Szeretettel várjuk a Hungaroringen! Kérjük a szombati jegyét hozza magával, és mutassa be a bejáratnál, ahol a beléptetéskor szkenneljük.” – áll a Hungaroring közleményében, melyet Kiss Norbi osztott meg.

Fotók: ©Magyar Gábor, Vámosi Péter
A képek felhasználása, újraközlése a fotósok engedélye nélkül tilos!

A hétvége eseményeit nyomon követhetitek a Racingline.hu Instagram sztorijaiban!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés