back to top
KezdőlapFastest SlapTöbb világsztárral együtt nyílt levelet írt Alonso a G7-eknek

Több világsztárral együtt nyílt levelet írt Alonso a G7-eknek

-

Fernando Alonso többedmagával, a sport és a szórakoztatóipar nagyjaival egyetemben nyílt levélben intézett felszólítást a világ leggazdagabb országainak, hogy biztosítsanak koronavírus elleni vakcinákat a szegényebb államoknak.

A G7-ek, vagyis a világ vezető ipari országait tömörítő szervezet, melynek tagjai az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Japán, Franciaország, Németország és Olaszország korábban beígért egymilliárd vakcinát, ám világszerte jóval több igény mutatkozna a szegényebb régiókból.

Az UNICEF – melynek Alonso nagykövete – nyílt levelet írt a fenti hét ország vezetőinek, amelyben aggodalmaikat és reményeit fejezték ki a vakcina felajánlások kapcsán.

E nyílt levél fontosságát mutatja, hogy a szórakoztatóiparból Whoopi Goldberg, Liam Neeson, Orlando Bloom,és Ewan McGregor, míg a sportvilágból pedig David Beckham, Lionel Messi, Andy Murray vagy éppen a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso is aláírta. A céljuk pedig, hogy minden gyereknek és felnőttnek egy egészségesebb, fényesebb és igazságosabb jövője legyen.

A nyílt levél tartalma:

„A világ másfél évet töltött a COVID-19 elleni küzdelemmel, de a vírus még mindig terjed bizonyos országokban és újabb variánsai ütik fel a fejüket, amelyek visszahúzhatnak minket a kezdetekhez. Ez iskolabezárásokat, több egészségügyi ellátási problémát, és nagyobb gazdasági károkat jelent, amelyek mindenhol veszélyeztetik a családok és gyermekek jövőjét.”

„A járvány addig nem tekinthető lezártnak, amíg mindenhol nem ér véget, ez pedig azt jelenti, hogy minden országba a lehető leggyorsabban és legméltányosabban kell szétosztani a vakcinákat. A G7-es csúcstalálkozó egy létfontosságú lehetőség arra, hogy megállapodjanak abban, hogyan lehetne a leggyorsabban eljuttatni a vakcinákat oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.”

„Az UNICEF már dolgozik az ügyin és a COVAX, a nemzetközi oltásegyenlőségi kezdeményezés nevében szállít oltóanyagokat. Jelenleg azonban a COVAX keretében 190 millió adaggal kevesebb áll rendelkezésünkre, mint amennyire szükség lenne, ez pedig védtelenül hagyja a veszélyeztetett embereket. Néhány ország vállalta már, hogy idén adományoz oltóanyagokat, de a dózisokra most van szükség.”

„Az UNICEF elemzései kimutatták, hogy a G7 országainak hamarosan elegendő vakcina áll majd a rendelkezésükre, ahhoz, hogy június és augusztus között a készletük 20 százalékát, vagyis több, mint 150 millió dózist tudjanak adományozni anélkül, hogy komoly késését szenvedne a saját oltási tervük.”

„Arra kérjük őket, hogy augusztusig tegyék meg ezeket a sürgős felajánlásokat és készítsenek ütemtervet a további adakozásra, ahogyan növekszik a készletük. Az előrejelzéseink szerint az év végére akár 1 milliárd adag vakcina is rendelkezésükre állhat majd. A világ reményei az ő vállaikon nyugszanak. Együtt kell megbirkóznunk ezzel a kihívással. Építsünk egy egészségesebb, fényesebb és igazságosabb jövőt minden gyermek és mindenki számára.”

Forrásgpfans.com