back to top
KezdőlapFormula 1Villeneuve: A Pirelli hibái eléggé kínosak

Villeneuve: A Pirelli hibái eléggé kínosak

-

Jacques Villeneuve szerint az Azeri Nagydíjon történt két defekt eléggé kínos volt a Pirelli számára.

Egéyszen a 31. körig úgy tűnt, hogy unalmas bakui versenyt láthatunk majd, azonban ekkor derült égből villámcsapásként jött Lance Stroll defektje, ami miatt be kellett hívni a pályára a biztonsági autót. A kanadai Aston Martinján nagy sebességnél durrant el a bal hátsó C3-as gumi, de szerencsére sérülések nélkül megúszta a hatalmas bukását.

A versenyben sokáig vezető Max Verstappen pedig a kanadaihoz hasonlóan a 6 kilométer hosszú pálya ugyanazon szakaszán, ugyanazon a keveréken kapott defektet 6 körrel az 51 körös futam mögött. A holland RB16B-jének falba csapódását követően ráadásul félbe is kellett szakítani az Azeri Nagydíjat.

Az olasz gumigyártó a két esetet követően rengeteg kritikát kapott, ugyanis az Aston Martin és a Red Bull is azt állította, hogy semmi előjele nem volt a defekteknek.

A Pirelli sportigazgatója Mario Isola szerint mindkét esetben a pályára került törmelékek okozták a defekteket, de a részletes kivizsgálás eredményeit még nem tudják, így ezt nem meri száz százalékos biztossággal állítani.

A hibák okától eltekintve, 1997 Forma-1-es világbajnoka szerint ez az egész ügy több, mint kínos a Pirelli részéről.

„A gumiknak nem kellene egy felrobbanniuk egyik pillanatról a másikra már csak azért is, mert nem tettek meg sok kört velük” – mondta a kanadai pilóta.

Stroll jó versenyt teljesített a defektje pillanatáig, Verstappen pedig uralta a versenyt, amint az első kiállásokat követően az élre került. Maxnak ráadásul a verseny vége felé nem is kellett már gyors köröket autóznia.

„Nem tudom, hogy mit csinálhattak volna másképpen, egyszerűen mindkettőjüknek balszerencséje volt,” – zárta a Williams máig utolsó világbajnoka.