back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő előtt

Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak az időmérő előtt

-

Max Verstappen volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, a harmadik pozíciót Carlos Sainz ért el.

Elsőként a két Haas hajtott ki a pályára, Nikita Mazepin és Mick Schumacher sorrendben. Esteban Ocon követte rögtön a példájukat, de nem maradtak sokáig egyedül, ugyanis a mezőny fele tiszteletét tette lassan az eseményen.

Az első komolyabb időt az Alpine francia versenyzője szolgáltatta, Sergio Pérez és Kimi Räikkönen előtt. Mazepin mindeközben kilátogatott a bukótérbe az 1-es kanyarban, egy fél piruettet be is mutatott, majd mehetett is vissza bokszba.

A Mercedes sem váratott sokat magára, Valtteri Bottas át is vette a vezetést, mögé Lewis Hamilton zárkózott fel. Azonban a finn versenyző csak „pünkösdi királyként” élhette meg a pozíciót, ugyanis azt Max Verstappen vette el tőle.

Fél órával az edzés vége előtt a holland versenyző uralta az első pozíciót, Bottas és Hamilton előtt. Az első 10-be még Fernando Alonso, Charles Leclerc, Daniel Ricciardo, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Esteban Ocon és Lando Norris fért be.

Verstappen hiába javított volna idején, a 6-os kanyarban azonban nem tartotta be a pályahatárokat, így a körét törölték. Természetesen a 23 éves pilóta nehezményezte a dolgot. Antonio Giovinazzi, Yuki Tsunoda és Carlos Sainz is hasonló szituációt élt meg.

10 perccel a vége előtt Verstappen állt az élen, őt, Bottas és Sainz követte. Mögöttük Pérez, Hamilton, Norris, Alonso, Ocon, Gasly, Ricciardo volt a sorrend.

A két Haas „magán versenyzésbe” kezdett, ami mentén megzavarták Sainz ritmusát. A spanyol meglepődve konstatálta a két fiatal produkcióját.

A harmadik szabadedzésen végül Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak, Valtteri Bottas és Carlos Sainz előtt. A negyedik pozícióba Sergio Pérez ért fel, mögötte Lewis Hamilton, Lando Norris, Fernando Alonso, Esteban Ocon, Pierre Gasly és Daniel Ricciardo fért be az első 10-be.

1 33 Max Verstappen Red Bull 1:31.300 11
2 77 Valtteri Bottas Mercedes 1:32.047 +0.747s 14
3 55 Carlos Sainz Ferrari 1:32.195 +0.895s 17
4 11 Sergio Perez Red Bull 1:32.238 +0.938s 15
5 44 Lewis Hamilton Mercedes 1:32.266 +0.966s 15
6 4 Lando Norris McLaren 1:32.336 +1.036s 14
7 14 Fernando Alonso Alpine 1:32.624 +1.324s 15
8 31 Esteban Ocon Alpine 1:32.681 +1.381s 16
9 10 Pierre Gasly AlphaTauri 1:32.707 +1.407s 16
10 3 Daniel Ricciardo McLaren 1:32.759 +1.459s 14
11 16 Charles Leclerc Ferrari 1:32.820 +1.520s 15
12 99 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:33.017 +1.717s 17
13 18 Lance Stroll Aston Martin 1:33.051 +1.751s 15
14 5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:33.200 +1.900s 18
15 7 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:33.328 +2.028s 16
16 63 George Russell Williams 1:33.364 +2.064s 16
17 22 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:33.424 +2.124s 17
18 6 Nicholas Latifi Williams 1:33.584 +2.284s 16
19 47 Mick Schumacher Haas 1:34.143 +2.843s 14
20 9 Nikita Mazepin Haas 1:34.642 +3.342s 13