back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen nagyon örül a pole-nak a Mercedes felségterületén

Verstappen nagyon örül a pole-nak a Mercedes felségterületén

-

A Red Bull csapatfőnöke jelentős pillanatnak értékelte Max Verstappen Francia Nagydíjon megszerzett pole pozícióját.

A paul ricard-i pálya köztudottan jó vadászterület volt a Mercedes számára, mióta visszatért a versenynaptárba, két nagyon sima Hamilton győzelmet láthatott rajta a közönség. A most szombati kvalifikáción azonban Verstappen mindkét Mercedest megverte.

„Ez nem volt egy túl jó pálya számunkra, szóval nagyon boldog vagyok, hogy itt meglett a pole” – nyilatkozta Verstappen a kvalifikáció után. „Tudtam, hogy jobb lesz annál, mikor legutóbb itt voltunk, de ilyen jóra nem számítottam. Ez természetesen nagyon ígéretes számunkra. A pénteki második edzést követően szépet léptünk előre, és ez folytatódott is. A harmadik edzés körülményei kicsit másak voltak, de az időmérőn ismét megmutattuk, hogy megvan a tempónk.”

A csapat tanácsadója, Helmut Marko is nyilatkozott a Servus TV-nek az időmérő után: „Viszonylag könnyű volt. Mármint egy pole sosem az, de autó, motor és pilóta kombinációját tekintve az volt. Összességében jó helyzetben vagyunk a versenyre. A startot meg akarjuk nyerni, és el is akarunk húzni egy másodpercen kívülre, mert a DRS hatása jelentős, hosszúak az egyenesek. Aztán kontrollálni kell a versenyt. Ez az elméletünk. A Mercedesnek is van egy sajátja, de azt hiszem, a miénk működhet.”

A bikások csapatfőnöke, Christian Horner viszont a bajnokság alakulása szempontjából is kiemelt fontosságúnak tartja a futamot.

„Egyértelműen több magabiztosságot ad” – mondta a Sky Sportsnak. „Ez a helyszín a Mercedes felségterülete volt az elmúlt években. Ha itt megverjük őket, bárhol képesek vagyunk rá.”

Forrásf1i.com