back to top
KezdőlapFormula 1Hivatalos: A Török Nagydíj visszakerült a versenynaptárba!

Hivatalos: A Török Nagydíj visszakerült a versenynaptárba!

-

A Forma-1 bejelentette, hogy a Török Nagydíj visszatér a versenynaptárba az idei szezonban is. A futamot az Isztambul Parkban rendezik majd meg október elején, azon a hétvégén, amikor eredetileg a Szingapúri Nagydíjat rendezték volna.

Miután kiderült, hogy a szingapúri pályán október 3-án még nem lehet majd versenyt tartani, így az F1 visszanyúlt, egy korábban már elvetett ötlethez. Ezen a napon ugyanis Törökország a tavalyi káoszfutam után idén is helyet kap a versenynaptárban. Tavaly Lewis Hamilton itt ünnepelhette hetedik világbajnoki címét.

Az F1 közleményében a következő áll:
„A promóterekkel történt hosszas megbeszélést követően, nagy biztonsággal mondhatjuk azt, hogy a szigorú biztonsági protokollunk mellett is el tudunk utazni a szóban forgó helyszínre.”

„A Forma-1 közössége ebben a szezonban eddig, és ezután is csak szigorú biztonsági intézkedések mellett fog utazni, amely lehetővé teszi számunkra a világbajnokság biztonságos lebonyolítását. Eddig több mint 44.000 tesztet végeztünk el, amelyekből csupán 27 volt a pozitív eset, ami 0,06%-os arányt jelent.”

„Ezzel párhuzamosan az F1 dolgozóinak jelentős része már megkapta az oltást, és bízunk benne, hogy a nyár végéig erre mindenkinek lesz lehetősége. Továbbra is úgy fogunk működni, hogy megvédjük a személyzetünk és az általunk látogatott közösségek biztonságát.”

Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója is kifejtette véleményét:

„Örülünk annak, hogy visszatérhetünk Törökországba, az Istanbul Parkba. Reméljük, hogy ismét egy fantasztikus versenyt láthatunk a világ egyik legjobb pályáján.”

„Szeretnénk köszönetet mondani az Intercity Istanbul Park vezetőségének és Vural Ak úrnak a személyes erőfeszítéseiért, hogy ez az esemény létrejöhetett. Megmutattuk, hogy továbbra is képesek vagyunk alkalmazkodni, és hatalmas az érdeklődés a sportágunk iránt, illetve sok helyen reménykednek, hogy tudjanak egy nagydíjat rendezni.”

„Az év eleje óta nagyon jó megbeszéléseket folytattunk az összes többi szervezővel, és ebben az időszakban továbbra is szorosan együttműködünk velük.” – zárta az F1 vezérigazgatója.