back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton figyelmeztet: ha nem fejlesztünk, nem leszünk bajnokok

Hamilton figyelmeztet: ha nem fejlesztünk, nem leszünk bajnokok

-

A Mercedes nemrég bejelentette, nem fejlesztenek tovább idei autójukon, inkább az új érát indtanák nagyobb előnnyel. Hamilton szerint ez egyúttal azt is jelenti a Red Bull nyerheti a bajnoki címeket.

A brit egész hétvégén nem tudta tartani Max Verstappen tempóját, és a Stájer Nagydjon is 15 másodperces hátrányban autózott, mielőtt kijött volna, és egy késői kerékcserével elhappolta a leggyorsabb körért járó pontot.

Amikor azt kérdezték, a fejlesztési versenyben elfogadta-e a vereséget, így válaszolt:

„Nem fogadok el semmit. Még sok verseny van hátra, és küzdeni fogunk. Világbajnokok vagyunk, és tudunk még fejlődni, ha az elménket is erre állítjuk rá.”

Hamilton közben felhívta a figyelmet a Mercedes döntésének árnyoldalaira is, de nem ment a csapat által kitűzött irányvonal ellen.

„Ha nem fejlesztünk és javítunk az autónkon az év további részében ezt az eredményt látjuk majd. Az utóbbi néhány versenyen emeltek a teljesítményükön, talán Franciaországban a motorral, vagy az új szárnnyal, valamelyikkel.”

„De jön majd újabb irányelv a szárnyakkal kapcsolatban. Nem tudom, a hajlékonyságot megakadályozza-e, de talán kiegyenlíti az erőviszonyokat.”

„Nem fogom megkérdőjelezni a csapat logikáját, és hogy hogyan készülünk a váltásra. Ahogy mondtam, nagyon jó lenne egy új csomag, de nem hiszem, hogy folyamatban van. Néhány területen el vagyunk maradva.”

„Közel voltunk egymáshoz a szezon elején, olyan teljesítménnyel, mint az első négy versenyen, lehet, izgalmasabb lenne.”

„Olyan keményen dolgozunk, ahogy csak tudunk, hogy megkerüljük ezt [a Red Bull előrelépését], de ami az alap teljesítményt illeti, itt tartunk.”

„Jó munkát végeztünk vasárnap, de valószínűleg nehezebb lesz, ha Sergio jobb hétvégét fog ki, úgyhogy továbbra is nyomnunk kell.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Forrásgpfans.com