back to top
KezdőlapFormula 1Vettel méhhotelt épített gyerekekkel és virágmagokat oszt a paddockban!

Vettel méhhotelt épített gyerekekkel és virágmagokat oszt a paddockban!

-

A Stájer Nagydíj és az Osztrák Nagydíj ugyanazon a helyszínen kerül megrendezésre, egymást követő heteken. Mégis sok versenyző hazarepült a két futam között pár napra.

Nem úgy Sebastian Vettel.

A német versenyző nagyon környezettudatos, így nyilván ez is oka volt annak, hogy nem utazott „fölöslegesen”, hiszen az gazdaságtalan lenne és „indokolatlanul” szennyezné a környezetet.

A négyszeres világbajnok a köztes időben, a hét elején egy helyi általános iskola diákjaival épített méhhoteleket.

A BioBienenApfel nagyköveteként, amely projekt célja, hogy felhívja a figyelmet a méhek biztonságos élőhelyeinek fenntartására, Vettel versenyt hirdetett a legjobb méhhotel megtervezésére.

„Sebastian ötlete volt, hogy a stájer általános iskolákkal közösen indítson egy kreatív, gyakorlatias versenyt, hogy a gyerekeket közelebb hozza a faj védelmének témájához” – olvasható Vettel honlapján.

Miután kiválasztotta a szerencsés győztest, Vettel a helyi iskolásokkal együtt segített megépíteni azt, és ennek eredményeképpen csütörtökön egy kicsit késve is érkezett a pályára.

Vettel segített elkészíteni a versenyautó témájú méhhotelt, de itt nem állt meg.

Nagyon fontosnak tartja, hogy ne hagyjuk, hogy a méhek száma csökkenjen, ezért virágmagokat is osztogatott a paddockban is, melyek ha kikelnek, hasznosak lesznek a méhek számára.

Mi is kaptunk, mindenképp elültetjük majd, és ha kikelt, meg is fogjuk mutatni nektek Vettel virágait. 🙂

További helyszíni információkért kövessetek minket Instagramon is, és nézegessétek Insta sztori posztjainkat is! 😉

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés