back to top
KezdőlapFormula 1A Ferrari még a McLaren miatt sem folytatja a 2021-es autó fejlesztését

A Ferrari még a McLaren miatt sem folytatja a 2021-es autó fejlesztését

-

Kis esély van arra, hogy a Ferrari a 2021-es autófejlesztést folytatja, hogy esetlegesen felzárkózzon a konstruktőri világbajnokság harmadik helyéért folytatott küzdelemben.

Miközben a konstruktőrök csatájában a címvédő Mercedes és a Red Bull mögé zárkóztak fel, a Ferrari mégis megfogadta, hogy továbbra is szinte kizárólag a 2022-es, teljesen új szabályokon alapuló új autó elkészítésére koncentrál. A McLaren azonban más, kisebb aerodinamikai alkatrészek mellett egy új padlólemezt is vitt magával Ausztriába – Lando Norris pedig mind a kvalifikáción, mind a versenyen megfelelően brillírozott, és a harmadik helyen végzett. Ezen lépéseket Norris megerősítette:

„Előreléptünk. Az időmérőn meglepetésre negyedik voltam, és a pole időtől fél tizedre voltam az első osztrák versenyhétvégén, most pedig másodikok lettünk, és fél tizeddel maradtunk le a pole-ról. Az autó ugyanakkor határozottan jobb volt, és kellemesebb volt vezetni.”

Arra a kérdésre, hogy a Ferrarinak most minderre a saját fejlesztéseikkel kell-e válaszolnia, Mattia Binotto csapatfőnök így felelt:

„Nem hiszem. Tény, hogy a McLaren erősebb teljesítményt nyújtott Ausztriában, ez igaz, de ez egy másik pályán ez ismét változhat. Úgy gondolom, hogy a csatánk kimenetele nem elsősorban a fejlesztéseken múlik, hanem a pályák karakterisztikáján. Szóval továbbra is nyílt küzdelemnek látom ezt az egészet.”

Binotto továbbá újra elmondta, hogy a Ferrarit nem fogja túlzottan zavarni, ha a maranellói csapat a szezon végére még mindig a McLaren mögött áll.

„Nem a harmadik helyezés vagy a McLaren legyőzése a prioritás számunkra” – hangsúlyozta az olasz. „Már régóta a 2022-es autó fejlesztésére koncentrálunk.”