back to top
KezdőlapFormula 1Gasly tudja, csapata lehet a szombati verseny legnagyobb vesztese

Gasly tudja, csapata lehet a szombati verseny legnagyobb vesztese

-

Hiába a jó időmérős teljesítmény, az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly eddig nem sokszor örülhetett nagy pontszerzésnek. Most az új időmérős rendszerrel pedig még nehezebb hétvégére számít.

A francia eddig kilencből hétszer jutott el a Q3-as szakaszig, és az elmúlt három versenyen hatodik helyen zárta azt.

„A szombati teljesítményünk mindig nagyon jó volt. Az új formátum azonban azt is jelenti, a versenytempó nagyobb jelentőséggel bír majd. Ezen a területen még van mit fejlődnünk az időmérős eredményeket látva.”

„De úgy összességében rendben lesz, mert Ausztriában is más stratégiával csak négy-öt másodpercre voltunk az első öttől. Szóval annak ellenére, hogy kicsit több dolgunk lesz odáig, azért versenyben vagyunk a többiekkel, ami pozitívum.”

Gasly elárulta, hogy – Räikkönennel ellentétben – a mérnökökkel sokat egyeztetett arról, milyen lehetséges eredményezhet a sprintverseny.

„Ez egy nagy változás, szóval most még fontosabb lesz felkészülten érkezni. Már az legelejétől jó irányba kell haladnunk a beállításokkal.” – utalt arra, hogy csak egy szabadedzés lesz a pénteki időmérő előtt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Scuderia AlphaTauri (@alphataurif1) által megosztott bejegyzés